(Illusztráció: Unsplash)
Black Fridaynek az észak-amerikai hálaadás ünnepét követő napot, november utolsó péntekjét nevezik, amely tradicionálisan a karácsonyi bevásárlási szezon kezdetét jelenti. Az elnevezés hazánkban is elterjedt, az év végi időszakban pedig számos kereskedő néha már e dátumot megelőzően is különleges kedvezményekkel kecsegteti a vásárlókat. Az akciók azonban természetesen csak akkor kedveznek a fogyasztók számára, ha tisztességes keretek között zajlanak, a vásárlók pedig megfontoltan választanak a kínálatból.
A nemzeti versenyhatóság az elmúlt évekhez hasonlóan idén is tájékoztató kampánnyal segíti a magyar fogyasztókat abban, hogy ne érje őket hátrány a szezonális akciók során, vásárlásuk pedig tudatos – lehetőleg környezetileg fenntartható – döntés eredménye lehessen. A GVH minivideói a leértékelések időszakának lényegesebb kérdéseiben nyújtanak segítséget a fogyasztóknak: a kisfilmekből kiderül például, hogy miről érdemes mindenképpen meggyőződniük a vásárlás előtt, vagy mely szervekhez fordulhatnak panasz esetén.
Az idei Black Friday változást jelent a kereskedők számára, ugyanis a tavalyi szezon óta életbe léptek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok törvényi szabályozásának új, az eddigieknél szigorúbb rendelkezései. A versenyhatóság a jogszabály-csomag hatályba lépését megelőzően számos módon támogatta a vállalkozásokat a megfelelő felkészülésben. A változások egyik lényeges elemével, az árfeltüntetések szabálymódosulásával kapcsolatban – a közelmúltban lezajlott, átfogó online ellenőrzésének tapasztalatai alapján – a GVH hamarosan tájékoztató videót tesz közzé a Black Friday november végi időpontja előtt, amely közérthető módon, gyakorlati példákon keresztül mutatja be a kereskedők számára a jogszerű és a kerülendő árfeltüntetési gyakorlatokat. A hatóság célja, hogy segítse a hazai kereskedőket a szabályrendszer megértésében, így elkerülhessék a megtévesztő akciókból fakadó fogyasztói és hatósági jogvitákat.
A Gazdasági Versenyhivatal fogyasztóknak és vállalkozásoknak szóló minivideói a GVH Facebook oldalán érhetők el: https://hu-hu.facebook.com/versenyhivatal/
A vállalkozásoknak szóló videó az árkedvezményekről és az árak feltüntetésének szabályairól hamarosan elérhető lesz a hatóság honlapján.
(Forrás: Store Insider)
A verseny győzteseit 157 szaloncukor közül választották ki.
A mozdonyt egy 3500 LED-ből álló, 600 méter hosszú fényfüzér díszíti.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
December 27-31. között élő zenés estek, kézműves vásár és szórakoztató programok várják az érdeklődőket a Karos Korzón.
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Több mint negyedével nőtt idén a Lyme-kórral regisztrált esetek száma.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Elképzelhető, hogy idővel valóban „magyar tengerként” hivatkozhatunk majd a Balatonra…
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
A hirtelen jött lehűlés, az ezzel járó csapadékos időjárás alaposan próbára teszi a hosszú vándorútra készülő molnárfecske és füstifecske állományt.