(Fotó: MVK Zrt.)
Január másodikáig tartott a szavazás, amit immár hatodik alkalommal rendezett meg a cseh portál, az MHD86.cz. A közönségszavazáson Európa legszebb villamosát keresték, amelyet, megvédve címét, idén is a miskolci adventi villamos nyert meg, így ezúttal is a miskolci Tátra lett Európa legszebbje, írja a minap.hu.
Az idei szavazáson tizenkét ország harminckét villamosa versenyzett az Európa legszebb adventi villamosa címért. A második helyen Pilsen, a harmadikon pedig Prága szerelvénye végzett, így ők is megvédték a tavalyi helyezésüket. A negyedik helyezett Ostrava villamosa, míg az ötödik a horvát Eszék kocsija lett.
Miskolc ČKD Tatra KT8D5 öt típusú kocsija hatodik alkalommal nyerte meg a megmérettetést, ami talán annak is köszönthető, hogy ez a szerelvény kifejezetten csak az ünnepek alatt közlekedik, ezért a belső tere is tökéletesen díszített
– írták a közleményben.
(Fotó: MVK Zrt.)
A miskolci villamos annak ellenére is győzni tudott, hogy a szerelvény díszítése az elmúlt évek külső körülményei (járvány, energiaválság) miatt nem változott jelentősen.
A miskolci adventi villamos legelőször 2012-ben indult el, akkor még szerényebb díszítéssel a 210-es pályaszámú Tátra típusú szerelvény töltötte be ezt a funkciót. 2013 óta a 202-es számú villamos öltözik ünnepi díszbe. A mai mézeskalács küllemet 2019 óta viseli, előtte volt piros – óarany színű és jégpalota formájú is.
(Forrás: Sokszínű vidék)
A verseny győzteseit 157 szaloncukor közül választották ki.
A mozdonyt egy 3500 LED-ből álló, 600 méter hosszú fényfüzér díszíti.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
December 27-31. között élő zenés estek, kézműves vásár és szórakoztató programok várják az érdeklődőket a Karos Korzón.
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Több mint negyedével nőtt idén a Lyme-kórral regisztrált esetek száma.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Elképzelhető, hogy idővel valóban „magyar tengerként” hivatkozhatunk majd a Balatonra…
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
A hirtelen jött lehűlés, az ezzel járó csapadékos időjárás alaposan próbára teszi a hosszú vándorútra készülő molnárfecske és füstifecske állományt.