Ünnepel a hétvégén Zalakaros (A kép forrása: Facebook)
Várossá nyilvánítását ünnepli a fürdőváros
Zalakaroson pénteken a polgármesteri hivatallal szemben lévő felnőtt játszótér mellett 9 órakor a lengyelországi Olesno városával közös faültetéssel kezdődik Zalakaros város napi ünnepsége. A folytatásban 16.45-kor a Karos Korzó rendezvénytermében egy ünnepség keretében megerősítik a testvérvárosi kapcsolatot, ezt követően 18 órától a hagyományos műsor a Kertmoziban folytatódik. Ezután szombaton 15 órától a Karos Korzón folytatódnak a programok: fellép még a Rügyecske táncegyüttes, majd 20.30-kor Ocho Macho ad koncertet, amit utcabál követ. Vasárnap ugyancsak 15 órára várják a látogatókat, akik 17 órától meghallgathatják a Zalakarosi Dalárda műsorát. 18.30-kor a Duna művészegyüttes lép fel, melyet 21 órakor a Zsaya zenekar követ, amely a többszörös díjjal elismert egykori Holdviola zenekar alapítójából és énekesnőiből alakult formáció.
Motor, prósza, bor és tambura
Tótszentmártonban szombaton a faluház előtt veterán motoros találkozót és motorszentelést tartanak 10 órától. Ezt követően a résztvevők egy, a környék településeit bejáró túrát teljesítenek. Az eseményt rendőrmotoros bemutató és ügyességi versenyek színesítik. Ezt követően ugyanezen a helyszínen 15 órától kulturális kavalkáddal kezdődik a prósza, bor és tambura fesztivál. A hivatalos megnyitót 16 órakor tartják, majd 19 órától fellép a Kredenc, 20 órától a Tarapana Band és 22 órától a Freya Band adja a talpalávalót.
Prósza, bor és tambura kézen fogva jár (Forrás: Facebook)
Ünnepi szentmise
Pördeföldén szombaton a helyi kápolna felszentelésének 30 éves évfordulója alkalmából tartanak ünnepi szentmisét és átadót a településen. A 10 órakor kezdődő szentmisét Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek, a falu szülöttje celebrálja, majd az ezt követő ünnepségen beszédet mond Kövér László, a Országgyűlés elnöke.
UAZ és GAZ találkozó
A hétvégén szombaton és vasárnap rendezik meg immár ötödik alkalommal Iklódbördőcén a Terepes UAZ-GAZ Találkozót hazai és külföldről érkező résztvevőkkel. A programok szombaton 13 órától kezdődnek, lesznek ügyességi vetélkedők, illetve autó-szépségverseny, a gyerekeknek pedig ugrálóvárat állítanak fel. Vasárnap délelőtt tereptúrára indulnak a résztvevők a járgányokkal. A programokon részt venni csak UAZ-zal és terepes GAZ gépjárművel lehet, de szívesen látják az érdeklődő közönséget a szervezők.
A komplex folklór jegyében rendezik meg az idei programot (A kép forrása: Facebook / SZÉF Fesztivál)
SZÉF Fesztivál
Pénteken Szécsiszigeten kezdődik a SZÉF Fesztivál a komplex folklór jegyében, a központi téma idén az etnikumok zenéje. A megnyitót 15 órakor tartják, közreműködnek a SZÉF Tehetséggondozó program mentoráltjai. Szombaton és vasárnap pedig népzenei koncertek, néptáncoktatás, táncház, kézműves foglalkozások és zalai ízek várják az érdeklődőket.
Fatemplom Fesztivál
Hétvégén tartják a Fatemplom Fesztivált Magyarföldön. Az idei fesztivál pénteken délután a Kanizsa Bigband fellépésével kezdődik és július 16-án este Lovasi András szólóestjével zárul. Közte a három napon fellép többek között Vecsei H. Miklós és a Qjúb, a Muzsikás és Berecz István, Lackfi János, a Kaláka, Rátóti Zoltán, a Sziámi AndFriends, a Laposa Julcsi Band, valamint az Eucharist és Mező Misi. A fesztivál zárónapján a fellépők részvételével 11 órakor kezdődik az ökumenikus istentisztelet, a szolgálattevő lelkészek: Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, Balog Zoltán református, Kondor Péter evangélikus püspök.
Kanizsaiak is fellépnek a XV. Keszthelyi Folkfeszten (A kép forrása: Facebook/Balaton Színház)
Folkfeszt
Az előttünk álló hétvégén rendezik a XV. Keszthelyi Folkfesztet a Balaton-parti Zenepavilonnál. Péntektől vasárnapig minden nap 19 órakor kezdődik a program, fellép mások mellett a Szikrák Táncegyüttes, a Mythos hagyományőrző görög együttes és a Helidonaki görög néptáncegyüttes is. Itt tartják a „Bojtár 40” lemezbemutató koncertet s a 20 éves Zagyva Banda jubileumi előadását is.
Koncertshow
Szentpéteri Csilla és zenekara lép fel szombaton 20.30-tól a keszthelyi Festetics-kastélyban. A vendég Gájer Bálint, a swing hercege lesz, aki Frank Sinatra és Michael Buble legnagyobb slágereit adja elő.
A verseny győzteseit 157 szaloncukor közül választották ki.
A mozdonyt egy 3500 LED-ből álló, 600 méter hosszú fényfüzér díszíti.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
December 27-31. között élő zenés estek, kézműves vásár és szórakoztató programok várják az érdeklődőket a Karos Korzón.
Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!
Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.
Több mint negyedével nőtt idén a Lyme-kórral regisztrált esetek száma.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Elképzelhető, hogy idővel valóban „magyar tengerként” hivatkozhatunk majd a Balatonra…
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
A hirtelen jött lehűlés, az ezzel járó csapadékos időjárás alaposan próbára teszi a hosszú vándorútra készülő molnárfecske és füstifecske állományt.