Érdekes - 2024. június 12., Szerda
#Balaton #Balaton-átúszás #előnevezés #nyári program #sportesemény

Több mint tízezer indulóra számítanak a Balaton-átúszás szervezői

Több mint tízezer indulóra számítanak a Balaton-átúszás szervezői

A tervek szerint idén július 20-án lesz az Balaton-átúszás (A kép forrása: Facebook/Balaton-átúszás)

Több mint tízezer résztvevőre számítanak a szervezők a Balaton-átúszáson, amelyre a tervek szerint július 20-án kerül sor.

A szervezők keddi közleménye kiemelte: negyven nappal az esemény előtt az ország 800 településéről érkezett előnevezések száma már meghaladta a hatezret. Az egyedülálló nyíltvízi úszóesemény nemcsak a magyarok, hanem a külföldiek számára is vonzó nyári program: jelen állás szerint 39 ország több mint 300 külföldi úszója is tempózik majd a Balatonban július 20-án.

A közlésben hangsúlyozták, a nevezők 41 százaléka nő, miközben az első Balaton-átúszásokon mindössze négy százalék volt a hölgyek aránya, ez mára megtízszereződött. A szervezők legfontosabb törekvése idén is az, hogy az eseményen indulók biztonságos körülmények között tegyék meg Révfülöp-Balatonboglár között a klasszikus 5,2 km-es távot, a Balatonboglárról rajtoló és ugyanoda beérkező 2,6 km-es féltávot, vagy a SUP-os Lidl Balaton-áthúzást.

„A különleges sportesemény biztonságának záloga ezúttal is a 130 vitorlásból, tucatnyi kishajóból és motorcsónakból kialakított úszófolyosó, ahol a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálat szakemberei folyamatosan figyelik és ellenőrzik az úszókat. Több mint 1000 szervező, rendező ügyel a résztvevők biztonságára” - idézte a közlemény Máth István versenyigazgatót.

A Balaton-átúszás kifejezetten amatőr- és hobbiúszóknak szóló nyíltvízi szabadidősport-esemény, az átlagos úszóidő 3 óra. Az 5,2 km-t úszók 75 százaléka 2 óra 45 perc és 3 óra 10 perc közötti idősávban ér célba. Az 57 perces férfi pályacsúcsot Rasovszky Kristóf úszta 2020-ban, az 1:00:58 órás női legjobb időt Risztov Éva jegyzi 2016-ból.

A megrendezésről az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumával és a Balatoni Vízirendészettel történő egyeztetést követően, az esemény előtt két nappal - július 18-án, csütörtökön délben - adnak tájékoztatást a rendezők. Az esetleges rossz időjárás miatti tartaléknapok: július 21., 27. és 28., illetve augusztus 3., 4., 10. és 11.

(Forrás: MTI)

Még érdekes lehet ...


2024. október 11., Péntek

Hétvégi programajánló

Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.


2024. október 09., Szerda

Egyre sósabbá válik a Balaton

Elképzelhető, hogy idővel valóban „magyar tengerként” hivatkozhatunk majd a Balatonra…


2024. szeptember 20., Péntek

Programajánló

Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.


2024. szeptember 16., Hétfő

Fecskék ezrei pusztulhatnak el

A hirtelen jött lehűlés, az ezzel járó csapadékos időjárás alaposan próbára teszi a hosszú vándorútra készülő molnárfecske és füstifecske állományt.


2024. augusztus 18., Vasárnap

2024-ben a Mákvirág lett Magyarország Tortája

Mesebeli torta, melyben Kovács Alfréd váci cukrász gyermekkorának meghatározó ízei fogócskáznak.


2024. augusztus 11., Vasárnap

Jöhetnek a kívánságok

A Perseidák meteorraj maximuma idén augusztus 12-én 16 órára esik, de már vasárnap estétől érdemes az eget kémlelni.


2024. augusztus 03., Szombat

Mesés nyári káposzta

Rekordszámú, negyven nevező közül választották ki a győztest.


2024. július 19., Péntek

Hétvégi programajánló

Nincs terve a hétvégére? Adunk pár ötletet.


2024. július 12., Péntek

Hétvégi programkavalkád

Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!


2024. július 05., Péntek

Programok a hétvégére

Nézzük, milyen programkínálatból válogathatunk a hétvégén!

+