A nagykanizsai Piarista-iskola adott otthont a Zala vármegyei asztalitenisz diákolimpia döntőjének.
A Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház csapata bejutott a X. Közétkeztetési Szakácsverseny országos döntőjébe, amelyet a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) szervez a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Magyar Nemze
Közel 200 sportoló részvételével rendezték meg Püspökladányban az év utolsó diákolimpia döntőjét.
Közlekedésrendészeti szakmai verseny: a vármegyei döntő győztese Both András rendőr főtörzsőrmester.
Négy arany és két ezüstérmet szereztek az országos atlétika döntőn.
A lányok a csütörtök esti elődöntőben 13-12-re győzték le a holland csapatot.
Az idei megmérettetésre a „farsangi ételek a hagyomány és a megújulás jegyében” készülhettek a csapatok.
Férfi 400 méter vegyesen Verrasztó Dávid az első-, Bernek Péter pedig a második helyen jutott az esti fináléba, míg női 400 méter gyorson Kapás Boglárka a második, Késely Ajna a negyedik idővel finalista.
Az érdeklődők online és televíziós közvetítésen keresztül követhették az eseményt.
A versenyt közönség nélkül rendezik meg, az eseményről a Duna televízió közvetítésekben számol be.
A bajorok hosszabbítás után 2-1-re legyőzték az Európa-ligában címvédő Sevillát.
A Bayern München és a Sevilla FC mérkőzik ma este a Puskás Arénában.