(A kép forrása: Vida László Facebook-oldala)
Meggyőző fölénnyel nyerte el a polgármesteri tisztséget Vida László Letenyén. A Nemzeti Választási Iroda adatai alapján 1274 szavazatot gyűjtött, a két cikluson át a települést vezető Farkas Szilárdra pedig 555-en voksoltak. A képviselő-testületbe a vele együtt induló jelöltek jutottak be.
Vida László közösségi oldalán mondott köszönetet az őt támogatóknak, a jövővel kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, hogy tudják jól, hogy az igazán kemény munka csak ezután következik. Minden támogatással felvértezve vágnak bele az előttünk álló feladatok, problémák megoldásába.
- Letenye meg fogja kapni az új lendületet - ezért tettünk meg mindent eddig is, ezután is ez lesz a cél - mondta. - A magam részéről egyet garantálhatok: Önökért, Önönökkel Letenyéért fogok dolgozni!
Letenyén is magas volt a részvételi arány a választáson, a lakosság közel 60 százaléka élt állampolgári jogával és adta le voksát.
Jövő héttől használható.
Egyben turistaszállóként is működik.
Kilencedik alkalommal hirdették meg Kistolmácson a tojásfa díszítést.
A postapartneri pont hétfőtől péntekig, 8 órától 12-ig várja az ügyfeleket.
A napokban elkészült a város Fő terén a húsvéti dekoráció, s itt leplezték le szombaton a vármegye legnagyobb hímes tojását is.
Kálóczi Mátyás a mai napig megbecsült tagja a galamboki közösségnek.
Minden évben valami újabb díszítő elemmel igyekeznek bővíteni az előző évi dekorációt.
A hét 5 napján vehető igénybe a szolgáltatás.
A közelmúltban több településen is tartottak borbírálatot Dél-Zalában.
Lehet mazsolázni, hova költöznének!