Kagylóvágás, rovarcsípés? Sebaj, jövünk!

Idén is ott lesznek minden sérülésnél a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat önkéntesei (A kép forrása: voroskereszt.hu)

19 balatoni strandon vigyáz a fürdőzőkre a Vöröskereszt több mint 300 fiatal elsősegélynyújtója. Az önkéntesek júliustól augusztus végéig segítenek a bajba jutott nyaralókon.

Üvegszilánkba lépett egy fiatal lány és elcsúszott, így eltörött a felkarcsontja. Ahogy elhajította a fájdalom miatt a telefonját, fejbe dobta barátját, akinek eleredt az orra vére – ezzel a szimulált esettel mutatták be a magyar Vöröskereszt ifjú önkéntesei, hogy különböző sérülések esetében mi a teendőjük, számol be róla a sonline.hu.

A Vöröskereszt ifjúsági tagozatának mintegy 300 fiatalja teljesít szolgálatot 12 Balaton-parti település 19 strandján augusztus 23-ig, 10 és 18 óra között. Találkozhatunk velük többek között Balatonmárián, Balatonfenyvesen, Balatonbogláron és Balatonlellén is. A további helyszínek IDE kattintva elérhetők.

A fürdőzők őrangyalai elsősegélynyújtó, valamint – a koronavírus-járványra való tekintettel – egyéni védőfelszereléssel dolgoznak. Tavaly elsősorban kagyló okozta vágás, rovarcsípés és sportsérülés miatt kellett ellátniuk a fürdőzőket. A szolgálat 2007 óta működik: azóta 40 ezer esetszámot és 7 életmentést regisztráltak a fiatal vöröskeresztes önkéntesek. Két éve már nemcsak sérüléseket látnak el, hanem újraélesztési, alapvető ellátási és baleset-megelőzési bemutatókat is tartanak, hogy valóban felhőtlen legyen a nyár.

A Balatonnál rendőrök is vigyáznak a strandolókra: a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya a nyári szezon alatt az összes balatoni strandra kitelepül, írja a portál. Tapasztalataik szerint még mindig sokan hagyják őrizetlenül értékeiket a parton vagy a parkoló autójukban – sok esetben, a figyelmeztetések ellenére még az ablakok is lehúzva maradnak.

(Forrás: sonline / voroskereszt.hu)

Még érdekes lehet ...


2024. december 12., Csütörtök

Megvédjük a magyar gazdákat!

Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.


2024. december 05., Csütörtök

Jótékonysági futás Zalakaroson

Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.


2024. november 19., Kedd

Havazás várható a hét vége felé

Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.


2024. október 30., Szerda

Újabb attrakciókat terveznek a Zalakarosi Fürdőn

Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.


2024. október 09., Szerda

Lezárták az M7-est a horvát határ előtt

Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.


Szigorodtak az előírások az építészetről szóló törvényben

Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.


2024. szeptember 17., Kedd

Példaemberek munkáját ismerte el a Zala Vármegyei Közgyűlés

Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.


2024. szeptember 16., Hétfő

Ismét elnyerte az Érték és Minőség Nagydíjat a Zalakarosi Fürdő

A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.


2024. augusztus 30., Péntek

Meghosszabbítják jövő csütörtökig a másodfokú hőségriasztást

Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.


2024. augusztus 29., Csütörtök

Tovább tombol a kánikula, az egész országra kiadták a figyelmeztetést

A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.


2024. augusztus 24., Szombat

Ismét másodfokú hőségriasztás lépett életbe

Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.

#Nagykanizsa

Mi is a város valódi érdeke?

Mi is a város valódi érdeke?

2024. december 18. - Kanizsa

Van pénz lóvéra

Van pénz lóvéra

2024. december 17. - Kanizsa

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

2024. december 17. - Kanizsa

Látta valahol?

Látta valahol?

2024. december 12. - Kék hírek

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

2024. december 12. - Kék hírek

Programajánló

Programajánló

2024. december 05. - Érdekes

+