Tombol a retró láz a Balatonnál! (A kép forrása: https://www.mavcsoport.hu/)
Augusztus első két napja volt az idei szezon eddigi legforgalmasabb hétvégéje, ami a második északi parti Retró hétvégének és a Balaton-átúszásnak is köszönhető. Az elmúlt hétvégén közel 81 ezren, több mint 11,3 százalékkal többen utaztak vonattal a Balatonra, az utasforgalom idén nyáron először haladta meg az egy évvel korábbi, azonos időszak utasszámát.
A Balaton déli partját 52,6 ezren, míg 28,3 ezren az északi partot választották. A teljes szezonban eddig nyolcezernél is több Balaton 24/72 jegy fogyott, a vonattal érkező kerékpárosok száma meghaladta a negyvenhatezret.
Az idén nyáron másodszor megrendezett Retró hétvége programja több ezer érdeklődött vonzott. A vonatokat a Nohab, a Szergej, a Csörgő, a Púpos és a 424-es Bivaly mozdonyok húzták.
A rendezvény Európa legnagyobb vasútbarát eseményévé nőtte ki magát, nincsen még egy olyan vasútünnep, amelyen egyszerre háromnál több menetrendszerinti vonatot húznának nosztalgiamozdonyok. A rendezvény a résztvevők, nézők számában is kimagaslóan sikeres, igazi turisztikai attrakciónak bizonyult, a Balaton mellett nyaraló családok körében is népszerűvé vált.
A kétnapos rendezvényen retró étkezőkocsit továbbító vonat is közlekedett Budapest és Tapolca között, amin a résztvevők nagy örömére az Utasellátó klasszikus ételeit lehetett megkóstolni:
többek között paprikás csirkét, marhapörköltet, töltött káposztát, desszertként csokirolót, innivalónak pedig retró Márka üdítőt is.
Ezen kívül két, újabb gyártású étkezőkocsival is találkozhattak a Balaton északi partján utazók. Az étkezőkocsik forgalma az idei szezonban csúcsot döntött, a két nap alatt több mint 2000 vendéget szolgáltak ki.
(Forrás: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság)
Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.