Hazai - 2020. augusztus 20., Csütörtök
#államalapítás #augusztus 20. #Szent István #Nagyvázsony

Soltész: meg kell védeni Szent István király országát és örökségét

Soltész: meg kell védeni Szent István király országát és örökségét

A nagyvázsonyi Szent István-templom (A kép forrása: https://csodalatosbalaton.hu/)

Meg kell védeni Szent István király országát és örökségét, mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Nagyvázsonyban, a megújult Szent István-templomban.

Soltész Miklós beszédében úgy fogalmazott: vissza kell verni az „országunk, kereszténységünk és értékeink” elleni állandó és folyamatos támadásokat, amihez erőt a keresztény alapok, Szent István király és a hit adhat.

A hálaadó szentmise után az államtitkár az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: Szent István király az államszervezet és az egyház alapjait is letette. A történelem viharjaiban ezek voltak azok, amelyek megtartották a magyarságot, mondta.

Hozzátette: ma azt látni, hogy Nyugat-Európában, Észak-Amerikában támadás éri az értékeket megőrző, azokat tisztelő embereket, illetve a rájuk emlékező szobrokat, alkotásokat, valamint az egyházat és a kereszténységet is. Felelősségünk és feladatunk, hogy mindazt, amit megkaptunk örökül, templomi örökségünket, kereszténységünket, közösségeinket, ne csak ápoljuk, hanem, ha rossz állapotba kerülnek, meg is újítsuk, fogalmazott.

Soltész Miklós elmondta, hogy az Árpád-korban épült nagyvázsonyi Szent István-templomot 37 millió forint kormányzati támogatásból újították meg.

Gere Dávid Márk plébános ismertette: a munkákra rovarfertőzés miatt volt szükség, a templom három faoltárát, a szószéket, a padokat és egy fából készült Szűz Mária-szobrot is megújították.

(Forrás: MTI)

Még érdekes lehet ...


2024. december 12., Csütörtök

Megvédjük a magyar gazdákat!

Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.


2024. december 05., Csütörtök

Jótékonysági futás Zalakaroson

Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.


2024. november 19., Kedd

Havazás várható a hét vége felé

Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.


2024. október 30., Szerda

Újabb attrakciókat terveznek a Zalakarosi Fürdőn

Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.


2024. október 09., Szerda

Lezárták az M7-est a horvát határ előtt

Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.


Szigorodtak az előírások az építészetről szóló törvényben

Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.


2024. szeptember 17., Kedd

Példaemberek munkáját ismerte el a Zala Vármegyei Közgyűlés

Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.


2024. szeptember 16., Hétfő

Ismét elnyerte az Érték és Minőség Nagydíjat a Zalakarosi Fürdő

A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.


2024. augusztus 30., Péntek

Meghosszabbítják jövő csütörtökig a másodfokú hőségriasztást

Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.


2024. augusztus 29., Csütörtök

Tovább tombol a kánikula, az egész országra kiadták a figyelmeztetést

A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.


2024. augusztus 24., Szombat

Ismét másodfokú hőségriasztás lépett életbe

Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.

#Nagykanizsa

Mi is a város valódi érdeke?

Mi is a város valódi érdeke?

2024. december 18. - Kanizsa

Van pénz lóvéra

Van pénz lóvéra

2024. december 17. - Kanizsa

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

2024. december 17. - Kanizsa

Látta valahol?

Látta valahol?

2024. december 12. - Kék hírek

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

2024. december 12. - Kék hírek

Programajánló

Programajánló

2024. december 05. - Érdekes

+