Illusztráció (A kép forrása: pixabay.com)
A délnyugati megyékben gomolyfelhők képződnek, de estig csapadék nem valószínű. Éjszaka változó vastagságú fátyol-, és kevés gomolyfelhő várható, délnyugaton és a főváros környékén néhol zápor, esetleg zivatar kialakulhat. Holnap változóan felhős lesz az ég, emellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, szórványosan zápor, zivatar előfordulhat. A délkeleti szél ma főként a középső országrészben élénkül meg, holnap a déli szél lesz többfelé élénk, a Dunántúlon helyenként erős, zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 13 fok között alakul, északkeleten lesz a hűvösebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 25 fok körül valószínű.
(Forrás: met.hu)
Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.