Illusztráció (A kép forrása: pixabay.com)
Reggelig többnyire erősen felhős időben lesz részünk, és nyugat felől több hullámban számíthatunk esőre, záporra, zivatarra. Ma helyenként heves zivatar is előfordulhat, éjszaka az Északnyugat-Dunántúlon pedig akár jelentősebb mennyiségű eső is lehullhat. Szombaton napközben aztán szakadozik a felhőzet, és főként a középső tájakon hosszabb időre is kisüthet a nap. Ezzel együtt a kiterjedtebb csapadékzóna egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakat érinti, de gyenge eső, záporeső másutt sem zárható ki. A déli szél éjszaka a Dunántúlon, holnap már keletebbre is északnyugatira, nyugatira fordul, több helyen megerősödik, néhol viharossá fokozódik. Zivatarok környezetében is lehetnek viharos lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 15 fok között várható, nyugat felé haladva számíthatunk az alacsonyabb értékekre. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton többnyire 13 és 18 fok között alakul, de a Tiszántúlon pár fokkal melegebb lehet az idő.
(Forrás: met.hu)
Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.