Illusztráció (A kép forrása: Canva)
Az állami és a magánpraxis szétválasztása további jogszabályokat igényel – mondta az emberi erőforrások minisztere szerdán az M1-en és a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Kásler Miklós az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről közölte: a kormány régóta foglalkozik az egészségügy átalakításával, fejlesztésével, és ezt a folyamatot a koronavírus-járvány felgyorsította.
„Nagyon markánsan rámutatott a magyar egészségügy erényeire, és rámutatott azokra a viszonyokra is, amelyeken célszerű nagyon gyorsan változtatni” – fogalmazott. A miniszter elmondta: a törvény tervezetéről a Magyar Orvosi Kamarával és az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetével is egyeztettek.
Szeptember 30-án három fizetésemelési javaslatot tettek le a kormány elé,
és ezek között szerepelt a kamara javaslata is, amelyet a miniszterelnök elfogadott; ennek egyik lényege a háromlépcsős béremelés – tette hozzá.
A törvény, bár a közvéleményt elsősorban az orvosok béremelése és a hálapénz büntethetősége érdekli, nagyon kiterjedt, és olyan „tételek” vannak benne, amelyek hetvenéves adósságot törlesztenek. „Valóban azt lehet mondani, hogy korszakos a törvény, mert a magyar egészségügyet teljesen új pályára állíthatja” – fogalmazott Kásler Miklós.
Hozzátette: a jogszabály véget vet a hálapénznek, amely eddig jelentősen torzította az orvos és a beteg közötti bizalmi viszonyt, másrészt pedig azzal járt, hogy az orvosok anyagilag ki voltak szolgáltatva a betegeknek.
Kásler Miklós szólt arról is, hogy az új jogszabály a törvényeség és a rendezettség irányába mozdítja el az egészségügyet, ugyanakkor a magán- és az állami praxisok szétválasztása további jogszabályok megalkotását igényli.
A miniszter szerint az új törvénynek köszönhetően a külföldön dolgozó magyar orvosok egy része várhatóan hazajön, ráadásul a bértábla a kezdő orvosok számára is áttekinthető, világos jövőképet vázol fel.
A jogszabály nem vonatkozik a háziorvosokra, velük kapcsolatban további lépések várhatók. Hasonló a helyzet a nővérekkel, de az ő esetükben a fizetésemelés folyamatos, „és azt tudom mondani, hogy 2019 és 2022 között a nővéri fizetések a két és félszeresükre emelkednek”, mondta Kásler Miklós.
A Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere által benyújtott, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt egyhangúlag, 165 igen szavazattal fogadta el a parlament kedden.
(Forrás: hirado.hu)
Fogyasszunk minél több vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek.
A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet.
Segítség egy gombnyomással!
Továbbra is a legmagasabb fokú hőségriasztás lesz érvényben.
A tartósan fennálló meleg megviseli a szervezetet, figyelni kell a folyadékpótlásra.
A termálfürdőjéről híres zalai üdülőváros 2003 után idén második alkalommal képviseli az országot a nemzetközi megmérettetésen.
Valótlan adatokat tartalmazó számlákat fogadott be egy borszőlőtermesztéssel foglalkozó egyéni vállalkozó.
A Mészáros Csoport karitatív szervezete, a ProFilii Alapítvány jóvoltából.
20 ezer lakóépületen valósulhatnak meg fejlesztések.
Csak azokon a szakaszokon dolgoznak majd, ahol jelenleg is három forgalmi sáv áll a közlekedők rendelkezésére.
Az Entente Florale Europe versenyén 2003 után 2024-ben ismét a fürdőváros képviseli - Debrecen mellett - Magyarországot.
A héten tizenhárom vármegye 230 településén, hatvanezer hektáron gyérítik a szúnyogokat - közölte az OKF szóvivője az MTI-vel.