Illusztráció (A kép forrása: Depositphotos)
Már több koronavírus elleni vakcina is az engedélyeztetési folyamat harmadik, vagyis a tömeges tesztelés fázisában jár a világban – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) laborvezetője hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Kis Zoltán elmondta, a vakcinák közül több is kilencven százalék feletti eredménnyel akadályozta meg, hogy a beoltottak megfertőződjenek, ami nagyon jó eredménynek számít, ez alapján úgy tűnik, hogy hatásosak lesznek a koronavírussal szemben.
Hozzátette, a tömeges tesztelésben általában több tízezer ember vesz részt, de
az engedély megszerzése után is figyelik az adott vakcinát a szakemberek, így amikor elkezdődnek az oltások, tovább javulhat annak hatásossága.
Mivel már az első engedélyezési eljárások is elkezdődtek, a szakember szerint esély van arra, hogy még idén forgalomba kerüljenek az első vakcinák. Ugyanakkor azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy
2021 első felében kezdődhet a magyarok tömeges oltása.
Emlékeztetett, hogy először a kockázati csoportba tartozókat oltják majd be, tehát azokat, akik a legsérülékenyebbek a koronavírussal szemben.
Magyar szabadalmon alapul az egyik legígéretesebb koronavírus elleni vakcina. A nemzetközi kutatócsoportban több magyar is dolgozik, akik most újabb részleteket árultak el a vakcinafejlesztésről.
Káró Katalin és csapata fedezte fel,
„ha kicserélünk bizonyos építőköveket más típusú építőkövekkel, amitől az RNS jobban működik, akkor ezt tudjuk használni terápiára”
– mondta Pardi Norbert, a Pennsylvaniai Egyetem orvosi karának biológusa, aki januártól dolgozik a vakcinán.
A teljes beszélgetés ezen a linken érhető el.
(Forrás: hirado.hu)
Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.