Hazai - 2020. december 07., Hétfő
# fenyőtermesztő #ezüstfenyő #forgalom #ár #lucfenyő #nordmann #műfenyő #karácsony #kereslet

A fenyőtermesztők visszafogottabb forgalomra számítanak az idén

A fenyőtermesztők visszafogottabb forgalomra számítanak az idén

A fenyőfaárak a tavalyihoz hasonló szinten alakulnak (Archív, a kép forrása: MTI/Varga György)

A fenyőtermesztők visszafogottabb forgalomra számítanak az idén, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének előrejelzése alapján a fenyőfaárak a tavalyihoz hasonló szinten alakulnak, a lucfenyőt méterenként 3 ezer forintért, az ezüstfenyőt 4-5 ezer forint között, míg a nordmann fenyőt 6 ezer forint körüli áron lehet megvásárolni - közölte az Agroinform.hu mezőgazdasági portál hétfőn az MTI-vel.

A termelők visszajelzései alapján a kereskedők az előző évekhez képest kevesebb fenyőfát kötöttek le náluk idén, ezért a szokásos időszakban, november végén a megszokottnál valamivel kevesebb fát vágtak ki az ültetvényeken. Az, hogy lesz-e elegendő választék az idei karácsonyra, csupán az utolsó napokban fog kiderülni, mivel a vásárlók 44 százaléka a karácsony előtti utolsó héten szerzi be a díszítésre szánt fenyőt, ekkor pedig már nehéz lesz pótolni az esetleg hiányzó mennyiséget - írják a közleményben.

202012070917_1207_fenyo_3.jpg (1000×735)Sokféle fenyőt árulnak Magyarországon, a legnépszerűbb a nordmann (A kép forrása: turistamagazin.hu)

Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője a közleményben elmondta, további bizonytalansági tényező, hogy sokan, akik minden évben belföldi vagy külföldi szállodába vagy rokonokhoz utaztak el, idén zömmel otthon maradnak, és nem tudni, hogy ők mekkora pótlólagos keresletet jelentenek majd a piacon.

A felmérés szerint a fenyőfát vásárlók körében immár messze a nordmann fenyő a legnépszerűbb, 54 százalék választja ezt a fajtát. A második helyen az ezüstfenyő, míg a harmadikon a lucfenyő áll 22, illetve 21 százalékkal. A legtöbben, 44 százalék, a másfél-két méter közti magasságot keresik, további 40 százalék másfél méternél kisebb fenyőfával is megelégszik.

Az idei évben a fenyőt vásárlók 25 százaléka szeretne 5 ezer forinton belül maradni ennél a kiadásnál, 5-10 ezer forint között tervez költeni 52 százalék, míg a maradék 23 százalék 10 ezer forintnál többet is hajlandó kiadni a megfelelő karácsonyfának valóra.

202012070911_1207_fenyo.jpg (800×533)A korábban évente fenyőfát vásárlók 5-6 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy a vírushelyzet miatt idén nem állít hagyományos karácsonyfát (Archív, a kép forrása: MTI/ Czeglédi Zsolt)

A válaszadók 12 százaléka jelezte, hogy fenyő helyett műfenyőt díszít karácsonykor. Ebben a körben legfőbb indokként a válaszadók fele a környezetvédelmet jelölte meg, emellett fontos szempont a többszöri felhasználhatóság.

Még a koronavírus-járvány idején is a válaszadóknak mindössze 9 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy online rendeljen fenyőfát karácsonyra. A válaszolók több mint harmada tart attól, hogy a látatlanban megvett és kiszállított fenyő nem az ő elképzeléseinek megfelelő formájú vagy minőségű lesz. A szemlélet persze folyamatosan változik, egyre több termékkör kerül át folyamatosan az online kereskedelmi térbe, egy azonban biztosnak látszik: a tömeges online fenyőfavásárra még várni kell - írja közleményben az Agroinform.hu.

Még érdekes lehet ...


2024. október 09., Szerda

Lezárták az M7-est a horvát határ előtt

Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.


Szigorodtak az előírások az építészetről szóló törvényben

Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.


2024. szeptember 17., Kedd

Példaemberek munkáját ismerte el a Zala Vármegyei Közgyűlés

Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.


2024. szeptember 16., Hétfő

Ismét elnyerte az Érték és Minőség Nagydíjat a Zalakarosi Fürdő

A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.


2024. augusztus 30., Péntek

Meghosszabbítják jövő csütörtökig a másodfokú hőségriasztást

Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.


2024. augusztus 29., Csütörtök

Tovább tombol a kánikula, az egész országra kiadták a figyelmeztetést

A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.


2024. augusztus 24., Szombat

Ismét másodfokú hőségriasztás lépett életbe

Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.


2024. augusztus 13., Kedd

Szerdától harmadfokú hőségriasztás lép érvénybe

Az országos tisztifőorvos a korábban elrendelt hőségriasztását szerda 0 órától harmadfokúra emeli, és vasárnap 24 óráig meghosszabbítja.


2024. augusztus 11., Vasárnap

Másodfokú hőségriasztás lépett életbe

Az országos tisztifőorvos a másodfokú hőségriasztást augusztus 11-étől, vasárnaptól augusztus 16., péntek éjfélig az ország egész területére rendelte el.


2024. július 18., Csütörtök

Másodfokú hőségriasztás lép életbe péntektől vasárnapig

Fogyasszunk minél több vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek.


2024. július 13., Szombat

Huszonnyolc balatoni strand kapott ötcsillagos Kék Hullám Zászlót

A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet.

+