(Forrás: hirado.hu)
Csaknem 185 millió forint gyűlt össze vasárnap késő estig a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában, amelynek kedvezményezettje az Együtt az Autistákért Alapítvány volt.
Ebben az évben a kampány támogatói autista gyerekeket és családjukat segítő diagnosztikai és terápiás centrum létrehozásához járulhatnak hozzá. Mint a vasárnapi műsorban elhangzott, a 13616-os szám a jövőben is élni fog, továbbá várják a felajánlásokat az év végéig azokra a tárgyakra is, amelyek fix áron megvásárolhatók és még nem találtak gazdára.
Szijjártó-Nagy Szilvia, az Együtt az Autistákért Alapítvány elnöke a műsorban kiemelte: az alapítvány elkötelezett támogatója az autizmussal élő gyerekeknek és családoknak. 2018-ban egy ambiciózus célt tűztek ki maguk elé, azt álmodták meg, hogy létrehoznak egy olyan mintaházat, amelyben a gyerekeket és a családokat tudják segíteni. Minél hamarabb diagnosztizálják a gyerekeket, hogy megkaphassák azokat a fejlesztéseket, amelyek segítségével teljesebb életet élhetnek.
Nagyon sok családot érint az autizmus, de nem beszélünk róla eleget – mondta. Az alapítvány célkitűzése az edukáció és az elmúlt másfél hónapban a kampányban bemutathatták a nézőnek azokat a nehézségeket, amelyekkel a gyerekeknek és a családoknak nap mint nap szembe kell nézniük.
„Nagyon jó volt látni, hogy karácsony közeledtével az emberek összefognak”
– hangsúlyozta Szijjártó-Nagy Szilvia.
Nagy Anikó, a Heim Pál Gyermekkórház főigazgató főorvosa kiemelte: a mintaház az intézmény telephelyén valósul meg, mind az épületet, mind a környezetét el tudják úgy készíteni, hogy az speciálisan az autista gyerekeket segítse.
Magyarországon ez az első olyan egészségügyi intézmény, ahol multidiszciplináris csapat, egy csoport szakember dolgozik azon, hogy a diagnosztizált kisgyerek készségeit és képességeit feltárja, különféle modulokon keresztül fejlessze és a családot is segítse. Minden gyerek problémája más, nekik arra kell készülniük, hogy megtalálják ezeket, terápiákat, számos fejlesztési lehetőséget kínáljanak. Ebben a házban harminc szobában, kezelőhelységben folytathatják a munkát, és egész sor szakember foglalkozik majd a gyerekekkel és a családokkal – mondta el Nagy Anikó.
(Forrás: hirado.hu)
Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.