(Fotó: MTI)
Legkorábban Magyarország térhet vissza Európában a normális élethez, de ez nem jelenti azt, hogy a járvány megszűnt volna - jelentette ki a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. Orbán Viktor azt kérte, mindenki tartsa be azokat a szabályokat, amelyek a biztonságos élethez szükségesek.
Szép eredménynek mondható, hogy az Európai Unióban átoltottság tekintetében Magyarország az első helyen áll, de nem szabad elfelejteni, hogy emberéletekről van szó – mondta Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő hozzátette, hogy Karikó Katalinnal való csütörtöki találkozóján a professzor elmondta neki, hogy az általuk kifejlesztett módszerrel egy mutáns megjelenése esetén gyorsan tudnak választ adni.
A miniszterelnök a baloldallal kapcsolatban azt mondta, hogy a járványhelyzetben csúfosan leszerepeltek, nem segítettek, csak ártottak. Orbán Viktor szerint
a nyugati országok egy-két hónappal mögöttünk járnak.
A 16-18 év közöttiek oltása a legtöbb helyen fel sem merül, van ország, ahol még a nyugdíjasok oltják. A kormányfő köszönetet mondott a fiataloknak, akiknek mintegy fele annak ellenére regisztrált az oltásra, hogy ők a kevésbé veszélyeztetett korosztályba tartoznak.
Amint a diákok oltása befejeződött átlagosan hetente 150 ezer adag körüli Pfizer vakcina lesz elérhető a lakosság számára, de más vakcinák folyamatosan felvehetőek.
Magyarország az az ország, amely a leghamarabb tud visszatérni a normális élethez. Azonban fontos emlékezni, hogy a járvány még itt van közöttünk, így mindenkit arra kér, tartsa be a szabályokat. A következő jelentős enyhítések az ötmillió beoltott személy elérésénél következik. Egyes kutatók szerint ez már pünkösd környékén be is következhet.
A védettségi igazolvány valószínűleg augusztus közepéig, végig fontos, elengedhetetlen lesz a tömegrendezvények látogatásához.
Vakcina lesz bőven, éppen ezért jövő héttől arra kérik a külholni magyarokat, hogy regisztráljanak, mert Magyarországon is megkaphatják az oltást.
Orbán Viktor a családok nemzetközi napja kapcsán úgy fogalmazott, hogy Magyarországon nem csak egy napra kerülnek a figyelem középpontjába a családok,
hiszen a magyar családpolitika egyedülálló Európában.
Nincs értelme jövőt tervezni, ha nincs gyerek, hiszen kinek terveznének jövőt, ha nem a gyerekeknek. A kutatások azt is kimutatták, hogy a fiatal párok több gyereket vállalnának, csak nincs meg hozzá az anyagi keretük. A tudósok pedig azt állították, hogy ha megfelelő családpolitikát alakítanak ki, akkor megszülethetnek azok a gyerekek is, akiket korábban a szülők az anyagiak miatt nem merték vállalni. Még sok támogatást kell biztosítsanak a szülőknek ahhoz, hogy több gyerekkel könnyebb legyen az életük.
(Forrás: hirado.hu)
Az arrogáns, lekezelő stílus nemcsak a riporterrel szemben tiszteletlen, hanem a közönséggel szemben is, hiszen végső soron nekik szól a megszólalás.
Azt ígérte: minden jó dolgot támogatni fognak, és minden rosszat elleneznek, ott pedig, ahol rombolást tapasztalnak, ki fognak állni az igazságtalanság ellen.
A program során az érdeklődők megismerhetik a környék madarait és a kutatás izgalmas részleteit.
A környezetkímélő jármű egy korszerűtlen, 24 éves dízelüzemű busz kiváltásával mintegy 40 tonna szén-dioxid-kibocsátástól mentesítette a település levegőjét egy év alatt.
Április 28-ra országos választmányi ülést hívott össze a miniszterelnök.
A felmérésük alapján úgy tűnik, a Fidesz megnyerheti a választásokat, azonban a szimpatizánsainak nem szabad otthon maradniuk.
A választók érzékelhetően fontos döntésként tekintenek a mai napra, ami erős mozgósítást eredményezett már a kora reggeli órákban is.
A miniszterelnök szerint a választás kimenetele meghatározza az ország jövőjét.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) napközben hét alkalommal ad tájékoztatást a részvételről: 7, 9, 11, 13, 15, 17 órakor, valamint 18:30-kor.
Ma az ellenzéki tábor a sikertelenség okait elsősorban a kormányzati rendszerben látja, miközben háttérbe szorul az a kérdés, hogy az ellenzéki szerveződés miért nem tudott organikusan megerősödni.
Az egyik fellépő a színpadon a nemi szervét fogdosta, a koncert után pedig randalírozott a csőcselék.
Ezeken a napokon kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre, és lakcímkártya pótlására lesz lehetőség.
Munkaalapú társadalom és esélyteremtés: A magyar modell eredményei a társadalmi felzárkózásban.
A kormányfő egységre és részvételre buzdította a választókat. Arra kérte a magyarokat, hogy vegyenek részt a voksoláson, és szavazatukkal támogassák a Fidesz–KDNP-t, amely a stabilitást és a biztonságot képviseli az ország számára.
J. D. Vance több fórumon is egyértelmű politikai üzeneteket fogalmazott meg a magyarországi választások kapcsán, miközben élesen bírálta a külföldi beavatkozási kísérleteket, kiállt a magyar energiapolitika mellett, és reagált az ukrán–magyar viszonyt éri
Gazdasági stabilitás és védelem: A rezsicsökkentés és a családtámogatások megőrzése a cél.
Nyilvános mosdóban készülhettek hamis dokumentumok egy több tízmillió dolláros szállítmány kapcsán.
Elindul a zalaszentiváni deltavágány építése.
A legnagyobb kérdés talán az: valódi program és önálló gondolatok állnak-e a jelöltek mögött, vagy csupán egy központi iránymutatásra várnak?
A jelenlegi stabilitással szemben a politikai elemzések rámutatnak a Tisza Párt programjában rejlő kockázatokra.