Hazai - 2021. május 17., Hétfő
#fenntarthatóság #oktatás #életmód #környezetvédelem #EMMI #ITM

Elindult a használt mobiltelefon, e-kütyü és elemgyűjtő bajnokság

Elindult a használt mobiltelefon, e-kütyü és elemgyűjtő bajnokság

Illusztráció (A kép forrása: Freepik)

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), valamint a Telenor Magyarország támogatásával indult el a „GYŰJTSVELEM” használt mobiltelefon, e-kütyü és elemgyűjtő bajnokság, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az újrahasznosítás fontosságára. A Fenntarthatósági Témahét keretében indult országos versenyre általános iskolák és diákok jelentkezését várják. A május végéig tartó megmérettetés legaktívabb diákjai értékes nyereményeket zsebelhetnek be.

A Fenntarthatósági Témahét keretében indult időszaki gyűjtőversenyt az előző években is nagy érdeklődés fogadta: 2020-ban a résztvevő diákok összesen több mint 12 ezer használt mobiltelefont és e-kütyüt gyűjtöttek be, és több mint 33 tonna – azaz tizenegy felnőtt nőstény elefánt súlyának megfelelő – elem újrahasznosítását tették lehetővé a verseny során összegyűjtött hulladék révén. A szervezők szándéka évről-évre túlszárnyalni az előző évben gyűjtött -mennyiséget, és egyre több fiatal figyelmét felhívni - és egyre többeket mozgósítani is - a környezet megóvására. A mobilkészülékek olyan értékes fémeket és egyéb anyagokat tartalmaznak, amelyek az új készülékek gyártásához nélkülözhetetlenek, de csak drágán és környezetszennyező módon lehet őket újra kitermelni. A használt készülékek begyűjtésével még van rá esély, hogy további használhatóság esetén a telefon élettartama meghosszabbodjon, vagy részeit megfelelő feldolgozás útján újra hasznosíthassák és elkerüljük a nem kívánt környezetkárosító hatást.

Az idei verseny már az első időszakában erős kezdéssel indult: jelenleg az iskolák versenyében egy békéscsabai általános iskola vezet: ott máig mintegy 700 darab használt mobilt gyűjtöttek a diákok. Az egyéni toplistát jelenleg szintén egy békéscsabai diák vezeti, aki egymaga már több mint 680 darab mobiltelefont gyűjtött. A május 31-i határidőig még új versenyzőknek is lehetősége van nevezni és gyűjtésbe kezdeni az értékes nyereményekért.

A tíz legtöbb mobiltelefont és e-kütyüt, valamint a tíz legtöbb használt elemet gyűjtő általános iskolás diák értékes mobiltelefont, tabletet, hordozható hangszórót és fejhallgatót nyer. Minden megye legtöbb használt mobiltelefont és e-kütyüt, valamint minden megye legtöbb használt elemet gyűjtő iskolája 35 ezer forint alapítványi támogatásban részesül.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásának köszönhetően, a legaktívabb, tehát a legtöbb használt elemet és használt mobiltelefont és e-kütyüt gyűjtő iskola egy osztálya 2021 őszére üzemlátogatást nyer egy elem újrahasznosító telepre.

A Telenor a verseny kiemelt támogatójaként fontos alapértéknek tarja a környezet tiszteletét, ezért felelős gazdasági szereplőként arra törekszik, hogy a nagyvállalati létből fakadó káros környezeti hatásokat vagy megelőzze, vagy innovatív környezetvédelmi megoldásokkal minimalizálja.

A verseny részletei és a részvételi feltételek ezen az oldalon olvashatók.

(Forrás: Store Insider)

Még érdekes lehet ...


2025. május 18., Vasárnap

Orbán Viktor: ma Ukrajna uniós tagsága a legnagyobb veszély

A miniszterelnök szerint az ukránok nem tudnak megállni a saját lábukon,


2025. május 07., Szerda

Láthatatlan hősök a falvak szolgálatában

Sikeresen zárult az idei falugondnoki alapképzés.


2025. május 05., Hétfő

Ez vár rád holnap: jelentős áresés a kutakon!

Az olajár esése és a keresletcsökkenés generálja.


2025. május 04., Vasárnap

Isten éltesse az édesanyákat!

Ma van anyák napja. Ez a nap a szeretetről, a tiszteletről és a megbecsülésről szól. 


2025. április 29., Kedd

Zalakaros felkészült: új élményekkel indul a strandszezon!

Bár az infláció sok területet érint, a fürdő nem emel árat a strandszezon kezdetére.


2025. április 28., Hétfő

Keszthely 2025-ben is pezseg: Fesztiválok, ünnepek és családi programok egész évben

A Balaton-parti városban 2025-ben sem maradunk zenei élmények, gasztronómiai különlegességek, tánc és családi programok nélkül.


2025. április 26., Szombat

Orbán Viktor: Ferenc pápa legnagyobb öröksége maga a béke

A miniszterelnök is lerótta kegyeletét Ferenc pápa ravatalánál a Szent Péter-bazilikában, Vatikánvárosban.


2025. április 22., Kedd

Ezt gondolja Dr. Székely János a Szentatyáról

Megható szavakkal búcsúzott a Szombathelyi Egyházmegye megyéspüspöke.


2025. április 16., Szerda

Nyolcvanegy éve kezdődött a XX. századi rémálom

Ma van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja.


2025. április 14., Hétfő

Megújult a sportöltöző Iharosberényben

A fejlesztés nem csupán az egyesület, hanem az egész település számára jelentős mérföldkő.


Elhunyt Dr. Orvos Levente

Nagykanizsán is sokan ismerték, hiszen pályafutása elején a Jézus Szíve Plébánián szolgált.

#Nagykanizsa

Ő lett az év rendőre Zalában

Ő lett az év rendőre Zalában

2025. május 21. - Kék hírek

Vissza az életbe

Vissza az életbe

2025. május 18. - Kék hírek

Micsoda koncentráció

Micsoda koncentráció

2025. május 18. - Sport

Felháborító!

Felháborító!

2025. május 17. - Kanizsa

Igen vagy nem?

Igen vagy nem?

2025. május 16. - Kanizsa

+