Hazai - 2021. június 04., Péntek
#koronavírus #járvány #COVID-19 #oltás #vakcina #oltási igazolvány

Orbán Viktor: A tömeges oltás helyett jön a készenléti oltás

Orbán Viktor: A tömeges oltás helyett jön a készenléti oltás

Archív (Fotó: MTI)

Megváltoztak a dolgok, ma már jóval nagyobb számban adják a második oltásokat, ennek oka, hogy az emberek már nem rohamozzák az oltópontokat. Magyarország az egyetlen ország az EU-ban, ahol nem vakcinahiány, hanem vakcinabőség van és ez a 17 millió adag megrendelt vakcinának köszönhetően legalább az év végéig egész biztosan így marad – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban.

A kormányfő szerint oltásbiztonságban vagyunk, ezért senkinek nem kell aggódnia sem egy következő hullám esetén, de abban az esetben sem, ha kiderülne, hogy a második után egy harmadik oltásra is szükség van.

Orbán Viktor elmondta, hogy két és félmillió ember nem kért vakcinát, így nem érdemes a jelenlegi komoly erőforrásokat igénylő rendszert fenntartani, ezért át fogunk állni a tömeges oltásról a készenléti oltásra. A miniszterelnök közölte, hogy a jövőben csak bizonyos helyeken lehet majd az oltást felvenni, ezért aki kényelmesen szeretné beoltatni magát, az most tegye meg.

A fiatalok oltásáról Orbán Viktor azt mondta, hogy nem akarják elzárni a szülőket a lehetőségtől, oltási kampány azonban nem lesz. A miniszterelnök emlékeztetett, hogy a kiskorú gyermekeket a saját oltási bizonyítvány birtokában magunkkal vihetjük különböző eseményekre.

Oltási igazolvány

Magyarországnak eddig 11 országgal van kétoldalú megállapodása az utazási könnyítésekről. Orbán Viktor a szabadon beutazható országok körének bővítését szükségesnek nevezte, mivel nem tudjuk még, hogy az uniós oltási igazolvány – amelyet július 1-től vezetnek be – működik-e?

Előrébb tartunk, mint azok az országok, amelyek nem foglalkoznak a politikával. Magyarországon elemzik az adatokat, a helyzetet, és annak alapján hoznak döntéseket. Az emberek mindig hátrább vannak néhány héttel, mint a döntéshozók. A nyugatiak ráadásul még a magyarok mögött vannak, hiszen ott még (sok helyen) kijárási tilalom, korlátozások vannak. Nem szabad európai összefüggésben gondolkodni a járványról, mert a magyar helyzetből kiindulva – az eltérő szabályozás miatt – nem lehet megérteni az európai helyzetet.

A nyugat-európai országok szeretnének eljutni a szabad mozgás állapotába, miközben még (oltottsági) kártyájuk sincs” - fogalmazott Orbán Viktor. A nemzeti hatóságok dolga lesz, hogy a saját polgáraik számára ők bocsássanak ki védettségi igazolványt.

Június 15-ig kapott a hatóság határidőt, hogy újabb adatokkal egészítsék ki a magyar védettségi igazolványt, ami lehetővé teszi, hogy összhangban legyen a július 1-től megjelenő EU-s oltási kártyával.

Jókora előnyben vagyunk

Mit jelent a magyarok számára a két és fél hónapos előny? Most, hogy már nincsenek kijárási korlátozások, szabadság van, ha valaki be van oltva, lassan nem is emlékszünk arra, milyen volt, amikor még nem lehetett (szabadon mozogni). A miniszterelnök felhívta a figyelmet, hogy ha külföldön jár, látja, hogy a korlátozások, a maszk miatt depressziósak az emberek.

Pénteken döntenek arról, hogy az önkormányzatok mikor állhatnak vissza a normális működéshez. Ezért meg fogja változtatni a kormány a veszélyhelyzeti szabályokat, a kormányfő reményei szerint még ma (péntek) délután döntés születhet erről.

Megkezdődik a gazdaság újraindítása

A magyar gazdaság teljesítménye jobb lehet, mint másoké azáltal, hogy két, két és fél hónappal hamarabb szabadultunk meg a korlátozásokról – hangsúlyozta Orbán Viktor. A miniszterelnök köszönetet mondott mindenkinek, akik részt vettek, segítettek az oltások megszervezésében, továbbá azoknak az embereknek, akik jelentkeztek és felvették a védőoltást. Mostantól egyéni felelősség van, hogy valaki felveszi-e az oltást vagy sem. A kormány nem tud felelősséget vállalni a következményekért (ha valaki nem jelentkezik oltásra). A magyar egészségügy nem, hogy nem omlott össze, de kiemelkedően teljesített európai szinten – emelte ki.

Amit a közösségi felelősség nevében meg kellett és meg lehetett tenni, azt a kormány és a védekezésben részt vevő szakemberek megtettek. De az egyéni felelősséget nem tudják átvállalni az emberektől.

Az internet csatateret nyitott a pedofil bűncselekményeknek

A pedofil ellenes törvénycsomagról szólva Orbán Viktor azt mondta: nagyon vékony mezsgyén járunk ezzel a törvénycsomaggal. Nem kíván a kormány túlzottan beleszólni a családok életébe, ezért egy nagyon finom módszert kell alkalmazni a törvénymódosítás során. Az internet olyan új csatateret nyitott a pedofil bűncselekmények szempontjából, amely szabályozást igényel. A gyerekek nemcsak hozzájutnak az internethez, de kifejezetten „lubickolnak benne”, hiszen ez a modern világ. A virtuális térbe nemcsak a jó, hanem a rossz dolgok is beáramolnak, és ezek lehatárolása, büntetése nagyon komoly munka.

Nagyon világosan kell fogalmazni: semmilyen szexuális befolyásolásnak nem akarjuk kitenni a kiskorú gyermekeket. akik ezt a határt átlépik, nagyon szigorú büntetésre számíthatnak - mondta a miniszterelnök.

A nemzeti összetartozás napja

Most jobban állunk, mint 11 éve - emlékeztetett Orbán Viktor. Tizenegy évvel ezelőtt úgy döntött a magyar Országgyűlés, hogy az országvesztés napjából a nemzeti összetartozás napját kovácsolja. „Persze, volt egy országvesztés, ezt nem fogjuk elfelejteni hetedíziglen se. De a magyar nemzet megmaradt, és ennek a lelki közösségnek a megőrzése mégis csak sikerült, sőt, a kötődés erősebb, mint valaha - és ez nagy dolog!” – fogalmazott Orbán Viktor.

Van egy fantasztikus kultúránk, ami nincsen senki másnak. Tehetséges nép a magyar. Miért ítélnénk magunkat az idők végezetéig bűntudatra? Amióta erősek vagyunk – az elmúlt tíz évben – azóta sikerült jelentősen javítanunk a viszonyunkat a szomszédainkkal is. Ma egyetlen nép sem élhet úgy a Kárpát-medencében, hogy ne kalkuláljon velünk, magyarokkal - fogalmazott.

Javult a viszonyunk a szomszédos népek közül a horvátokkal, a szlovénokkal, a szerbekkel és a szlovákokkal is.

"Nem arra kell törekedni, hogy egyik vagy másik hatalom mellé álljon Magyarország, hanem arra, hogy minél több barátunk legyen a Föld minden pontján, és ezeket a barátságokat váltsuk át gazdasági együttműködésre."

Teremtsünk olyan lehetőséget más országokban, hogy munkalehetőség, piacok teremtődjenek a magyar munkaerő, illetve magyar áruk számára. Ki kell mennünk a világba, nyitottnak kell lennünk rá, együtt kell működnünk a világgal. Mivel a magyar nyitott nemzet, ez a fajta együttműködés sok előnyt hozhat Magyarországnak – fogalmazott Orbán Viktor.

Reméljük, lesz mit ünnepelni a válogatott mérkőzései után

​Az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatottról szólva Orbán Viktor elmondta: szomorú és sajnálja, hogy a válogatott egyik feltörekvő csillaga, Szoboszlai Dominik sérülése miatt nem segítheti a csapatot az Eb-n. Egyúttal jobbulást kívánt az RB Leipzig középpályásának. Mi, magyarok együtt, egy nemzetként nyerünk és együtt veszítünk – jegyezte meg a miniszterelnök, aki hozzáfőzte: reméli, hogy a válogatott mérkőzései után lesz mit ünnepelni.

(Forrás: hirado.hu)

Még érdekes lehet ...


2024. december 12., Csütörtök

Megvédjük a magyar gazdákat!

Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.


2024. december 05., Csütörtök

Jótékonysági futás Zalakaroson

Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.


2024. november 19., Kedd

Havazás várható a hét vége felé

Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.


2024. október 30., Szerda

Újabb attrakciókat terveznek a Zalakarosi Fürdőn

Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.


2024. október 09., Szerda

Lezárták az M7-est a horvát határ előtt

Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.


Szigorodtak az előírások az építészetről szóló törvényben

Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.


2024. szeptember 17., Kedd

Példaemberek munkáját ismerte el a Zala Vármegyei Közgyűlés

Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.


2024. szeptember 16., Hétfő

Ismét elnyerte az Érték és Minőség Nagydíjat a Zalakarosi Fürdő

A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.


2024. augusztus 30., Péntek

Meghosszabbítják jövő csütörtökig a másodfokú hőségriasztást

Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.


2024. augusztus 29., Csütörtök

Tovább tombol a kánikula, az egész országra kiadták a figyelmeztetést

A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.


2024. augusztus 24., Szombat

Ismét másodfokú hőségriasztás lépett életbe

Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.

#Nagykanizsa

Mi is a város valódi érdeke?

Mi is a város valódi érdeke?

2024. december 18. - Kanizsa

Van pénz lóvéra

Van pénz lóvéra

2024. december 17. - Kanizsa

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

2024. december 17. - Kanizsa

Látta valahol?

Látta valahol?

2024. december 12. - Kék hírek

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

2024. december 12. - Kék hírek

Programajánló

Programajánló

2024. december 05. - Érdekes

+