(Fotó: MTI/Jászai Csaba)
A NIF Zrt. beruházásában zajlik a Budapest és a Balaton közötti kerékpárút közel teljes szakaszának kiépítése több szakaszra bontva. A Budapest-Etyek közötti szakasz munkálatainak keretében június elején megkezdődik az M7-es autópálya feletti gyalogos-kerékpáros felüljáró felújítása.
A kivitelezési munkálatok során a híd- és közvetlen környezete, kiemelten annak korlátszerkezetei, burkolati rendszere, vízelvezetése és a betonfelület bevonati rendszerei kerülnek felújításra. A műtárgyon található elöregedett korlátszerkezetet eltávolítják és az eredetihez hasonló megjelenésű, 140 cm magasságra emelt, megerősített korlátokat telepítenek helyette.
A tönkrement, egyenetlen, aszfaltozott felületű útpálya szerkezet teljes felújítása során a hidat új vízszigetelő rétegekkel és járófelülettel látják el. Ehhez kapcsolódóan a felszerkezet beton felületvédelme és csapadékvíz elvezető rendszere is felújításokon esik át.
A rekonstrukciós munkálatok során 2021. június 7-től 2021. augusztus 31-ig
a Köztársaság tér és a Jókai Mór utca közötti szakaszon a hidat a közforgalom elől lezárják. Ez idő alatt a gyalogos forgalom a 300 méter távolságban található Kazinczy Ferenc utcai felüljárót veheti igénybe.
A felújítás során várhatóan június közepétől az M7-es autópálya forgalma ideiglenes sávzárásos forgalomterelés mellett haladhat. A forgalmat csúcsidőszakon kívüli napi munkavégzésekkel ütemezve korlátozzák.
A korlátozások menetirányonként egy forgalmi sávot érintenek és előreláthatóan 10 munkanapig tartanak.
(Forrás: vg.hu)
Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.