Illusztráció (MTI/Czeglédi Zsolt)
Bizakodásra adnak okot a termékbecslési adatok, az agrárkamara idei előrejelzése az átlagoshoz közeli mennyiségeket jelez azzal, hogy az egyes kultúrák területcsökkenésének egy részét kompenzálhatják a viszonylag kedvező hektáronkénti hozamok – jelentette ki az agrárminiszter szombaton a hagyományos Jászsági aratónap és birkapörköltfőző verseny megnyitóján, Jászapátin.
Nagy István elmondta: a termésbecslés őszi búzánál 5 millió tonnát alulról megközelítő mennyiséget jelez. Őszi árpánál 1,38 millió tonnás, valamint repcénél 776 ezer tonnás termést prognosztizálnak – számolt be.
Kitért arra, hogy az elmúlt egy évben a pandémia átírta az életet. Ezekben a hetekben az orvosok, a nővérek, a kórházi dolgozók és a mentőszolgálat kiállása ismét emberfeletti – emelte ki.
Emellett tapasztalható volt a magyar gazdák mérhetetlen szorgalma és szolidaritása is
– hangsúlyozta, hozzátéve: ezekben a napokban is, minden nehezítő körülmény ellenére, nekik köszönhetően, kiváló magyar élelmiszerek kerültek az asztalainkra.
Nagy István azt mondta:
a magyar élelmiszeripar stratégiai ágazattá vált.
Magyarország kormánya ezt a példaértékű kitartást a maga eszközeivel igyekszik támogatni. Úgy, hogy történelmi mértékű fejlesztési lehetőséghez juttatja és megerősíti a magyar agráriumot és a vidéki térségeket. A kormány az európai uniós vidékfejlesztési forrásokhoz 80 százalékos hazai társfinanszírozást biztosít, amellyel 2021-ben a teljes magyar mezőgazdaságot érintő megújulást teszi lehetővé – számolt be.
A mezőgazdaságunk kizárólag folyamatos fejlesztésekkel és a legmodernebb technológiák alkalmazásával lehet sikeres – emelte ki. A Vidékfejlesztési programban rendelkezésre álló forrásokból ezekben a hónapokban mintegy 600 milliárd forint értékben kerülnek kiírásra új beruházási pályázatok. Bíznak abban, hogy mind több gazda él ezekkel a pályázati lehetőségekkel.
Nagy István szólt arról is, hogy „a búza aratására készülve őseink már a jövőt tervezték”. Szavai szerint példaként szolgál a Jászsági Aratóünnep, „amely hagyománytiszteletből, eleink iránti hűségből fakad”, de évről évre képes új oldaláról megmutatni egy összetartó, erős közösséget. Bár a több évszázados helyi tradíciók adják a keretét, mégis újraépíti, erősíti és kifejezi a magyar gazdatársadalom együvé tartozását – fejtette ki. De ez az aratóünnep azt is jelenti, hogy Péter és Pál apostolok emléknapján, szerte az országban megkezdődik az aratás, beérett a búza – mondta. Köszönetet mondott az aratóünnep szervezőinek is, mert „olyan közösségi ünnepet álmodtak, amely a megfáradt gazda munkáját méltatja”.
(Forrás: MTI)
Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.