Illusztráció (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
Túl a válságon a magyar munkaerőpiac, a rendszerváltás óta nem dolgoztak ennyien, most most júniusban.
Júniusban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 692 ezer fő volt, ami az előző hónapnál 85 ezerrel, a tavalyinál 98 ezer fővel több – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A munkanélküliek száma 193 ezer fő volt, az előző év azonos időszakinál 47 ezer fővel kevesebb, míg a májusi értéknél 4 ezerrel több. A munkanélküliségi ráta 1 százalékponttal, 4 százalékra csökkent egy év alatt.
Április és június közötti három hónap átlagában a foglalkoztatottak létszáma 63 ezer fővel több, 4 millió 619 ezer fő volt, mint egy évvel korábban. Míg a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 76 ezer fővel nőtt, addig a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjaié 18 ezerrel csökkent.
A KSH azt is kiemeli, hogy a foglalkoztatást tekintve Budapesten volt a legkedvezőbb a helyzet a 15–64 évesek körében, ahol a ráta értéke 78,0 százalék volt, míg a legalacsonyabb érték Észak-Magyarországot jellemezte, 67,1 százalékkal. Az előző év azonos időszakához képest minden régióban nőtt a foglalkoztatás, a legjelentősebb rátanövekedés Dél-Alföldön történt (3,8 százalékpont), míg a legkisebb mértékben Észak-Magyarországon nőtt a foglalkoztatottak aránya.
Az állástalanok aránya ráta Észak-Alföldön volt a legmagasabb, 7,4 százalék. Az előző év azonos időszakához képest Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön nőtt a ráta értéke, 1,4 és 0,7 százalékponttal. A munkanélküliség Nyugat- és Közép-Dunántúlon volt a legalacsonyabb, egyaránt 2,4 százalékos.
(Forrás: vg.hu)
Fogyasszunk minél több vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek.
A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet.
Segítség egy gombnyomással!
Továbbra is a legmagasabb fokú hőségriasztás lesz érvényben.
A tartósan fennálló meleg megviseli a szervezetet, figyelni kell a folyadékpótlásra.
A termálfürdőjéről híres zalai üdülőváros 2003 után idén második alkalommal képviseli az országot a nemzetközi megmérettetésen.
Valótlan adatokat tartalmazó számlákat fogadott be egy borszőlőtermesztéssel foglalkozó egyéni vállalkozó.
A Mészáros Csoport karitatív szervezete, a ProFilii Alapítvány jóvoltából.
20 ezer lakóépületen valósulhatnak meg fejlesztések.
Csak azokon a szakaszokon dolgoznak majd, ahol jelenleg is három forgalmi sáv áll a közlekedők rendelkezésére.
Az Entente Florale Europe versenyén 2003 után 2024-ben ismét a fürdőváros képviseli - Debrecen mellett - Magyarországot.
A héten tizenhárom vármegye 230 településén, hatvanezer hektáron gyérítik a szúnyogokat - közölte az OKF szóvivője az MTI-vel.