(Fotó: archív, Mohai Balázs/MTI)
Már több mint 875 ezren töltötték ki a nemzeti konzultációs kérdőívet - jelentette be a kormányszóvivő csütörtöki, a Facebookra feltöltött videóüzenetében.
Szentkirályi Alexandra egyben arra biztatott, hogy a határidőig, augusztus 25-ig minél többen fejtsék ki véleményüket a konzultáció segítségével. Ez azért is fontos, mert a válaszok, ahogy a korábbi konzultációk esetében, most is irányadók lesznek a kormányzat számára - tette hozzá.
Emlékeztetett: mivel a kormánynak számít a magyar emberek véleménye, ezért július elején újabb nemzeti konzultációt indított, ezúttal a járvány utáni életről. Közölte, augusztus 25. éjfélig online és postai levél formájában még mindenki elmondhatja a véleményét számos fontos, mindannyiunkat érintő kérdésben. Ilyen például
a családtámogatásoknak járó alkotmányos védelem, továbbá a nemzetközi támadások össztüzébe került gyermekvédelmi törvény azon rendelkezése is, ami megtiltja a gyermekekre vonatkozó szexuális tartalmú propagandát az óvodákban és az iskolákban. A migráció ügye, a koronavírus elleni védekezés, illetve egyes gazdasági kérdések
- sorolta.
„Mondjuk el véleményünket, töltsük ki minél többen a nemzeti konzultációt!” - fogalmazott videóüzenetében Szentkirályi Alexandra.
(Forrás: koronavirus.gov.hu/mti)
Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.