(Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
„Dönteni kell, és a döntésünk megmutatja, kik is vagyunk valójában. Egy egész nemzetről derül ki, mit is ér. Hallgat vagy protestál, beletörődik vagy fellázad, félrenéz vagy felegyenesedik, elkullog vagy harcol. Mi, magyarok megmutattuk magunknak, a világnak és az ellenségeinknek, kik is vagyunk valójában” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából, a budapesti Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán elmondott beszédében.
A Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződésénél tartott ünnepségen a kormányfő beszédében kiemelte: „nem szokványos helyszín ez; tizenöt évvel ezelőtt, ezekben a percekben, itt az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán farkasszemet nézett egymással a múlt és a jelen”.
Az egyik oldalon a könnygázgránát, gumilövedék, a vipera, azonosító nélküli egyenruhák és a vízágyúk. A másik oldalon a becsapott és megalázott nemzet állt, amelynek ötven év elteltével újra azt kellett hallania, hogy hazudtak neki reggel, éjjel meg este – fogalmazott.
Orbán Viktor hangsúlyozta: „az egyik oldalon a trükkök százaival kicsalt, foggal-körömmel védett hatalom, a másik oldalon a Szabadság óriás betűi mögött sorakozó, elkeseredett emberek” álltak.
„Dönteni kell, és a döntésünk megmutatja, kik is vagyunk valójában. Egy egész nemzetről derül ki, mit is ér. Hallgat vagy protestál, beletörődik vagy fellázad, félrenéz vagy felegyenesedik, elkullog vagy harcol” – mondta Orbán Viktor.
A miniszterelnök úgy fogalmazott: „mi, magyarok jól döntöttünk, protestáltunk, felegyenesedtünk, fellázadtunk és harcoltunk”. Szabadság a rabsággal szemben, függetlenség a megszállás ellen, magyar hazafiak a kommunisták ellenében – folytatta a kormányfő, aki szerint arra a csodálatos napra emlékezünk, amikor „mi, magyarok megmutattuk magunknak, a világnak és az ellenségeinknek, kik is vagyunk valójában.”
Ezzel a Magyarországgal húzott ujjat a kommunisták új nemzedéke, akik hazugsággal jutottak hatalomra
Hazugságok árán jutottak hatalomra, adócsökkentéssel szédítettek, aztán adókat emeltek, kórházi napidíjat, vizitdíjat vezettek be, egekbe emelték a rezsiárakat. Elvették a 13. havi nyugdíjat és eltörölték a családtámogatásokat. Összejátszva a nemzetközi bankvilággal, devizahitelek csapdájába csalták családok százezreit – sorolta.
Az országot kiárusították, mindent eladtak a külföldieknek, repteret, nemzeti energiacéget, közszolgáltatókat. Majd miután kifosztották, csődbe vitték az egész országot, és a „nyakunkra csatolták az IMF pórázát. Amikor pedig felemeltük a szavunkat, könnygázzal, gumilövedékkel és lovasrohammal válaszoltak. Szemeket lövettek ki, védtelen nőket és idős embereket ütöttek gumibottal” – fogalmazott Orbán Viktor.
Ezen a helyen, ahol most állunk, 15 évvel ezelőtt erőszak, vér és könny lepte el a budapesti utcákat. Történt mindez az ’56-os forradalom 50. évfordulóján, a világ szeme láttára.
„Lassan mondom, hogy mindenki megértse: soha nem fogjuk elfelejteni nekik” – szögezte le Orbán Viktor.
Adócsökkentést ígértek, majd megemelték azt. Összejátszva a nemzetközi bankvilággal, devizahitelek csapdájába csalták a magyar családokat – jelentette ki a kormányfő.
A pesti humor szerint nem akkor kell megsértődni, amikor okod van rá, hanem amikor megéri – jelentette ki. Mi is kivártuk a megfelelő pillanatot.
„A Jóisten igazságos volt. Azt kapták büntetésül amit mi kaptunk jutalmul. A kétharmados győzelmet és elsöpörtük a szocialista Magyaroszágot”
– mondta a miniszterelnök, hangos tetszést aratva hallgatói körében.
Ötvenhatban a kommunisták elmenekültek, de 2006-ban nem volt ekkor szerencsénk. Azóta is itt bolyong köztünk mint az Országház fantomja. Elégtételt venni egyetlen mámoros pillanat de hosszú évek kellettek helyrehozni a baloldal rombolását – fogalmazott.
„Talpra állítottuk Magyarországot”
Egymillió új munkahelyet hoztunk létre, letörtük az adókat, lerúgtuk a devizahiteleket, visszaszereztük a közműveket, bankokat és médiát. Megadóztattuk a multikat, megvéddtük a családokat, és csökkentettük a rezsit” – sorolta a kormányfő. Hazánk ma már elég erős, hogy egyszerre becsülje meg a fiatalokat és időseket. Visszaépítjük a 13. havi nyugdíjat, a családoknak pedig visszatérítjük az adót, tette hozzá.
„Van alkotmányunk, ami garantálja, hogy ne tehessék meg azt, amit ’56-ban és 2006-ban. Sok millió egybehangzó akarat és szorgalmas kéz kellett hozzá. Övék a dicsőség, akik hittek a szeretet és összefogás erejében” – fogalmazott.
„Velünk még a kommmunisták se bírtak!”
Amikor letörtük a rezsiárakat, megskalpotuk a multik profitját és hazaküldtük az IMF-et, akkor támadtak bennünket. Ugyanígy tettek akkor is, amikor megállítottuk a migránsokat „Miniszterelnökök tucatjai rontottak rá Magyarországra – de ki emlékszik már a nevükre?” – mondta.
Orbán Viktor aktuálpolitikai kérdésekre kitérve azt mondta: „Ahogy a történelemben többször, Európa főurai a fejünk fölött rólunk akarnak dönteni, de nélkülünk. Ma úgy viselkednek velünk és a lengyelekkel, mint az ellenségekkel. Ideje lenne, hogy Brüsszelben is megértsék: velünk még a kommmunisták se bírtak!”
„Mi vagyunk azok, akik '56-ban megelégelték a világkommunizmust, és kiütötték az első téglát a berlini falból. Mi nem azt mondjuk, hogy a magyaroknak igazuk van, hanem azt, hogy igazuk lesz” – fogalmazott Orbán Viktor.
Hozzátette: bárki is volt eddig az ellenfél, „a baloldal mindig a hátunkba került és ott ártott ahol csak tudott. Most is szervezkednek, fenekednek, szítják a viszály és erőszak magvait.”
„Azt hiszik a báránybőrbe bujtatott farkast nem ismerjük fel. De felismerjük, és tudjuk, hogy meg fogja enni a nagymamát. Ezért van már mindenki az összefogás bendőjében, és van ott még hely a percemberkék számára” – mondta a miniszterelnök, derültséget és tapsot kiváltva az ünneplőkből.
Csak egy baloldal van. Hazugságokkal kezdik, erőszakkal folytatják, és csőddel fejezik be. Akik 15 éve az emberek közé lövettek, most is a hatalomba készülnek. A megszállók most nem ránk akarják erőltetni a komisszárjaikat, hanem megválasztatni akarják őket.
Akik ’56-ban a Sztálin-szobrot ledöntötték, nem voltak népvezérek vagy jól kiképzett tábornokok. A magyar nép egyszerű fiai és lányai voltak, mint mi vagyunk. „A magyarok sorsáról most is a magyarok fognak dönteni” – mondta.
A miniszterelnök szerint október 23-a emlékeztett minket, hogy a saját felelősségünkről ne feledkezzünk meg.
Magyarország elmúlt 1100 éve „megtanította, hogy a szabadságunkért küzdeni kell. Mi mind hiszünk egy erős és független Magyarországban.”
Aki idegenek ellen a családját védi, az arra számíthat, hogy igaza van. Az igazság a szabadságharcosok oldalán állt – szögezte le.
„Évszázadok óta ugyanazt akarjuk: Igazságot Magyarországnak” – fogalmazott. Nem gondolhatjuk, hogy mindig minden helyzetben igazunk van, de akkor igazunk van, amikor megvédjük magunkat, ha támadnak.
„A magyarok igazsága bennetek van”
Ha meg akarjuk védeni a határainkat, gyermekeink jövőjét, családunkat, kultúránkat szokásainkat nyelvünket azaz mindennapi életünk szabadságát, ahhoz mindenkire szükség lesz
„Minden magyarra számítunk akinek számít Magyarország jövője”
– hívta fel a figyelmet Orbán Viktor.
„Sokan vannak, akik nem veszik komolyan az ellenfeleinket. Azt gondolják, hogy 2006-ért elégtételt vettünk, és nincs mitől tartanunk. És amit a baloldal csinál, annak „valóban több köze van a szórakoztatáshoz, hiszen még a karácsonyt sem érték meg” – fogalmazott.
„Rendeztek maguknak egy választást de még azt sem tudták megnyerni.”
Azon versenyeznek, ki lehet majd Brüsszel embere, aki uralkodhat és kiszolgálhatja a küföldi érdekeket.”
Néhány levitézlett baloldali párt miatt nem kellene ennyien összegyűlnünk, de ne tévesszen meg bennünket a hazai baloldal: lássuk meg a nemzetközi hátországot, ami fenyegeti Magyarországot – mondta a miniszterelnök.
„Aki eddig belénk harapott, annak belénk is tört vagy elvásott a foga” – jelentette ki.
„Jöttünk, láttunk és újra győzni fogunk. Magyarország mindenek előtt, a Jóisten mindannyiunk fölött, hajrá Magyarország, hajrá magyarok!” – zárta ünnepi beszédét a miniszterelnök, majd együtt énekelte el az egybegyűltekkel a Kossuth-nótát.
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) szervezte Békemenet az állami ünnepség helyszínére szombaton délután megérkezett, az ünneplő tömeg megtöltötte az Erzsébet teret és a Deák teret, az emberek a Károly körúton is állnak egészen az Astoriáig.
A menet a Műegyetemtől indult az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán felállított színpadhoz, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mond ünnepi beszédet. A menethez útközben csaknem annyian csatlakoztak, mint amennyien a "Soha többé!" feliratú molinó mögött indultak. Többen nemzeti színű, mások székely zászlókat lobogtattak, sokan "Stop Gyurcsány!" feliratú táblákat tartottak a magasba. A résztvevők többször skandálták, hogy "Ria, ria, Hungária", valamint azt, hogy "Viktor, Viktor". Voltak, akik EU=CCCP feliratú transzparenst tartottak a magasba.
A menetben nemcsak magyarok, hanem a CÖF-CÖKA olasz és lengyel partnerszervezeteinek tagjai is feltűntek. Sokan nemzeti színű és székely zászlókat lobogtattak, népviseletbe öltözött erdélyi férfiak és nők is vonultak. Ők olyan táblákat tartottak a kezükben, amelyekre erdélyi települések nevei voltak írva, mint például Székelyabod, Hármasfalu, Makfalva.
(Forrás: hirado.hu)
Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.