Hazai - 2022. január 11., Kedd
#Nők40 program #nyugdíj #idősek támogatása

Zsigó Róbert: tovább folytatódik a Nők40 program

Zsigó Róbert: tovább folytatódik a Nők40 program

A Nők40 program a nők munkaerőpiacon és gyermeknevelésben vállalt szerepét ismeri el (Illusztráció, a kép forrása: Pixabay)

Továbbra is elmehetnek nyugdíjba azok a nők, akik negyven év jogosultsági idővel rendelkeznek a Nők40 program keretében - közölte a családokért felelős parlamenti államtitkár hétfőn a Facebook-oldalán.

Zsigó Róbert a videóban azt mondta: a kormány elkötelezett az idősek támogatása mellett, ezért vezette be 2011-ben a Nők40 programot, amely a nők munkaerőpiacon és gyermeknevelésben vállalt szerepét ismeri el. A program keretében

tavaly novemberig 325 ezer nő ment nyugdíjba, és - ahogy 2017 óta minden alkalommal - tavaly ők is megkapták az eddigi legnagyobb összegű, 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot - ismertette.

Zsigó Róbert tudatta azt is: a tavalyi költségvetésből 302 milliárd forintot fordítottak a programra, az idei évben pedig 10 százalékkal megemelték ezt az összeget. A korai nyugdíjazás lehetővé teszi a nagymamáknak, hogy aktívan részt vegyenek unokájuk gondozásában, és ezzel is segítsék a fiatal édesanyák visszatérését a munkába. A program tehát erősíti a munkalapú gazdaságot, és segít a fiataloknak a munkaerőpiacra visszatérésben -  emelte ki az államtitkár.

„Számunkra fontosak a családok, továbbra is értük fogunk dolgozni” - mondta Zsigó Róbert.

(Forrás: MTI)

 

Még érdekes lehet ...


2024. december 12., Csütörtök

Megvédjük a magyar gazdákat!

Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.


2024. december 05., Csütörtök

Jótékonysági futás Zalakaroson

Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.


2024. november 19., Kedd

Havazás várható a hét vége felé

Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.


2024. október 30., Szerda

Újabb attrakciókat terveznek a Zalakarosi Fürdőn

Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.


2024. október 09., Szerda

Lezárták az M7-est a horvát határ előtt

Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.


Szigorodtak az előírások az építészetről szóló törvényben

Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.


2024. szeptember 17., Kedd

Példaemberek munkáját ismerte el a Zala Vármegyei Közgyűlés

Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.


2024. szeptember 16., Hétfő

Ismét elnyerte az Érték és Minőség Nagydíjat a Zalakarosi Fürdő

A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.


2024. augusztus 30., Péntek

Meghosszabbítják jövő csütörtökig a másodfokú hőségriasztást

Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.


2024. augusztus 29., Csütörtök

Tovább tombol a kánikula, az egész országra kiadták a figyelmeztetést

A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.


2024. augusztus 24., Szombat

Ismét másodfokú hőségriasztás lépett életbe

Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.

#Nagykanizsa

Mi is a város valódi érdeke?

Mi is a város valódi érdeke?

2024. december 18. - Kanizsa

Van pénz lóvéra

Van pénz lóvéra

2024. december 17. - Kanizsa

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

2024. december 17. - Kanizsa

Látta valahol?

Látta valahol?

2024. december 12. - Kék hírek

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

2024. december 12. - Kék hírek

Programajánló

Programajánló

2024. december 05. - Érdekes

+