(A kép forrása: Pixabay)
Éjszaka északnyugat felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, és éjfél körül előbb az északnyugati, nyugati határ mentén, majd kelet felé terjedve, vonulva több helyen várhatóak záporok, zivatarok. Szerdán a déli órákra a keleti megyékben is megszűnnek a csapadékgócok, ott is csökken a felhőzet, így ezt követően fátyolfelhős, szűrt napsütéses időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, késő estig csapadék nélkül. Szerda késő este a nyugati határszélen lehetnek újra záporok, illetve egy-egy zivatar. Csak a zivatarokat kísérhetik erős széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul, de az északi völgyekben hidegebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 24 és 29 fok között valószínű.
(Forrás: met.hu)
Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.