(Fotó: Facebook/Magyar Ökumenikus Segélyszervezet)
Több mint 40 millió forintot gyűjtött össze kilencedik alkalommal meghirdetett, rászoruló gyermekekért indított adománygyűjtésén az Ökumenikus Segélyszervezet.
A szervezet hétfőn az MTI-vel közölte, hogy a "Kapaszkodó" programjuk támogatására május közepén kezdték a gyűjtést, és a június végéig tartó kampány során egymást követték a karitatív szervezet figyelemfelhívó eseményei. A program célja, hogy minél több gyermeknek adhassanak esélyt a szegénység okozta hátrányok leküzdésére az egész évben zajló fejlesztő foglalkozásokon és a nyári gyermektáborokon.
A segélyszervezet 1353-as adományvonalára több mint 51 ezer hívás, illetve SMS érkezett, így csaknem 13 millió forint felajánlást sikerült összegyűjteni. Online, csekken, illetve átutalással több mint 7 millió forint pénzadomány érkezett a kampány ideje alatt. A Tesco áruházakban megvásárolható adománykuponok által több mint húszmillió forint folyt be a program támogatására, amit a Tesco 21 millió forintra egészített ki.
(Forrás: MTI)
Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.