(Fotó: Facebook/Orbán Viktor)
A miniszterelnök a közösségi oldalán közzétett videóban azt mondta, hogy több százezer illegális migráns kelhet útra Magyarország és Európa irányába a következő hetekben és hónapokban. Ennek előszelét pedig már már most érezzük. Megnőtt az illegális határátlépők száma, akiknek a fellépése egyre erőszakosabb, sőt brutálisabb.
Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy az ukrajnai háború nemcsak a gazdaságunkat, hanem a biztonságunkat is fenyegeti.
„Megállapítottuk, hogy számos afrikai ország élelmiszer-ellátása veszélybe került. Az élelmiszerválság miatt arra számítunk, hogy tovább nő a migrációs nyomás a déli határainkon. Több százezer illegális migráns kelhet útra Magyarország és Európa irányába a következő hetekben és hónapokban. Ennek előszelét már most érezzük. Megnőtt az illegális határátlépők száma. Fellépésük egyre erőszakosabb, sőt brutálisabb” – mondta a miniszterelnök. Mint ismert, a szerb oldalon pedig már fegyveres összecsapások is voltak, amelyek halálos áldozatot követeltek.
„Az sem ritka, hogy Magyarország területére fegyverüket felhasználva próbálnak bejutni. Ezért a magyar kormány úgy döntött, hogy megerősítjük a déli határainkat és megvédjük az ott élő magyarok biztonságát. Határvadászegységeket állítunk fel, amelyek az önök biztonságát őrzik majd, együttműködve a rendőrséggel. Első lépésben kétezer-kétszáz határvadászt képezünk ki és állítunk szolgálatba. Számukat később négyezerre növeljük majd. Az erről szóló rendeletet a mai napon aláírtam” – tette hozzá.
(Forrás: hirado.hu)
Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.