Hazai - 2022. július 18., Hétfő
#diákmunka #Technológiai és Ipari Minisztérium

Már 16 ezer fiatal dolgozik a nyári diákmunka program támogatásával

Már 16 ezer fiatal dolgozik a nyári diákmunka program támogatásával

(Fotó: Getty Images Signature)

„Az idén bevezetett szja-mentességüknek köszönhetően a 25 év alattiaknak még inkább megéri a vakáció alatt munkát vállalniuk. A Nyári diákmunka program 2013 óta bértámogatással ösztönzi a középiskolások, egyetemisták szünidei foglalkoztatását. Az idei felhívásban mostanáig megkötött 3500 szerződés alapján 16 ezer fiatal dolgozik önkormányzatoknál, a turizmus-vendéglátásban vagy a mezőgazdaságban több mint 1,7 milliárd forint állami hozzájárulással” – ismertette a friss adatokat Kutnyánszky Zsolt, a Technológiai és Ipari Minisztérium államtitkára. 

A programban 16–25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban éppen nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező diákok foglalkoztatása támogatható. A fiatalok június közepe óta regisztrálhatnak az idei kiírásra, ezt eddig több mint 19 ezren tették meg. A támogatásokat önkormányzatok és a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban működő vállalkozások hívhatják le. Mostanáig 3560 munkaadótól 3885 kérelem érkezett be 17736 diák foglalkoztatására több mint kétmilliárd forint támogatási igénnyel.

Ötből négy esetben önkormányzatok keresnek hivatalsegédeket a nyári szabadságolások idejére, az állandó munkaerő pótlására. A helyhatóságok számára legfeljebb két hónap időtartamra teljes egészében megtérítik a legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás után fizetett bért. Már több mint háromezer diák szerezhet gyakorlati munkatapasztalatot a turizmus-vendéglátásban, szállodákban, éttermekben, fagylaltozókban besegítve az idegenforgalmi főszezonban. A cégeknél legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, a program a munkabér összegének háromnegyedét vállalja át.

A legtöbb munkáltatói kérelem Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett be, a legtöbb megkötött szerződéssel Szabolcs-Szatmár-Bereg büszkélkedhet. Ezernél több támogatott fiatal dolgozik Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben is. A járási hivatalok folyamatosan közvetítik ki a diákokat a munkahelyekre, és biztosítják a bértámogatást a munkaadóknak. Az augusztus végéig tartó Nyári diákmunka program részletei a www.munka.hu oldalon olvashatók.

Kutnyánszky Zsolt, a Technológiai és Ipari Minisztérium iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára elmondta: „A kormány a Nyári diákmunka programban tavalyig több mint 242 ezer tanulót, hallgatót támogatott összesen közel 24 milliárd forinttal. Az idei kiírásra beérkezett  igénylések máris meghaladják az eredeti, kétmilliárd forintos keretösszeget. A Technológiai és Ipari Minisztérium a múlt héten további közel egymilliárd forinttal emelte meg a rendelkezésre álló forrásmennyiséget. A kormány célja a teljes foglalkoztatás kivívása és megvédése. A 2010-es 56 százalékról már 74 százalékra tornáztuk fel a foglalkoztatási rátát, ezzel az európai sereghajtók közül az élvonalba törtünk előre. Az ún. legjobb munkavállalási korú népességben, a 25-54 éveseknél már 88 százalék fölötti a mutató. További tartalékok így a részmunkaidő és a távmunka elterjesztése mellett éppen a fiatalabb korosztályokban találhatók.”

(Forrás: TIM)

Még érdekes lehet ...


2024. december 12., Csütörtök

Megvédjük a magyar gazdákat!

Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.


2024. december 05., Csütörtök

Jótékonysági futás Zalakaroson

Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.


2024. november 19., Kedd

Havazás várható a hét vége felé

Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.


2024. október 30., Szerda

Újabb attrakciókat terveznek a Zalakarosi Fürdőn

Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.


2024. október 09., Szerda

Lezárták az M7-est a horvát határ előtt

Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.


Szigorodtak az előírások az építészetről szóló törvényben

Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.


2024. szeptember 17., Kedd

Példaemberek munkáját ismerte el a Zala Vármegyei Közgyűlés

Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.


2024. szeptember 16., Hétfő

Ismét elnyerte az Érték és Minőség Nagydíjat a Zalakarosi Fürdő

A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.


2024. augusztus 30., Péntek

Meghosszabbítják jövő csütörtökig a másodfokú hőségriasztást

Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.


2024. augusztus 29., Csütörtök

Tovább tombol a kánikula, az egész országra kiadták a figyelmeztetést

A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.


2024. augusztus 24., Szombat

Ismét másodfokú hőségriasztás lépett életbe

Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.

#Nagykanizsa

Mi is a város valódi érdeke?

Mi is a város valódi érdeke?

2024. december 18. - Kanizsa

Van pénz lóvéra

Van pénz lóvéra

2024. december 17. - Kanizsa

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

2024. december 17. - Kanizsa

Látta valahol?

Látta valahol?

2024. december 12. - Kék hírek

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

2024. december 12. - Kék hírek

Programajánló

Programajánló

2024. december 05. - Érdekes

+