Hazai - 2022. július 20., Szerda
#Erzsébet-tábor #Zánka #Kulturális és Innovációs Minisztérium

Csaknem 180 ezren pihennek idén az Erzsébet-táborokban

Csaknem 180 ezren pihennek idén az Erzsébet-táborokban

Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára (k), mellette jobbról Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (Erzsébet Alapítvány) elnöke a zánkai Erzsébet-tábor Székirálynő nevű hajóján Zánka közelében (Fotó: MTI/VAsvári Tamás)

Mintegy 180 ezren vesznek részt az Erzsébet-táborok idei programjaiban, a tervek szerint jövőre még több táborozót fogadnak majd – közölte zánkai sajtótájékoztatóján a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára.

Hornung Ágnes elmondta, hogy 175-180 ezren pihenhetnek idén év végig a különféle Erzsébet-táborokban, köztük ottalvós, napközi, családi, erdélyi, gyógyító és diabétesztáborokban valamint az Erzsébet-karácsonyon. A két balatoni táborba, Zánkára és Fonyódligetre nyár végéig összesen 35 ezer résztvevőt várnak.

A 2012-ben az Erzsébet-program részeként indult Erzsébet-táborokban az elmúlt tíz esztendő alatt egymillióan vehettek részt – ismertette.

Minden évben vannak újdonságok, napi több mint hatvan program közül választhatnak a táborozók – közölte az államtitkár. Zánkán újdonságként cirkuszi előadás, exatlonpálya, egyházzenei koncert és digitáliskompetencia-fejlesztő programok várják a gyermekeket. Ezen kívül különböző kulturális, sport-, és ismeretterjesztő foglakozásokon lehet részt venni, Fonyódligeten pedig vízi kalandpark is kínál kikapcsolódási lehetőséget – sorolta.

(Forrás: balaton.hu)

Még érdekes lehet ...


2024. december 12., Csütörtök

Megvédjük a magyar gazdákat!

Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.


2024. december 05., Csütörtök

Jótékonysági futás Zalakaroson

Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.


2024. november 19., Kedd

Havazás várható a hét vége felé

Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.


2024. október 30., Szerda

Újabb attrakciókat terveznek a Zalakarosi Fürdőn

Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.


2024. október 09., Szerda

Lezárták az M7-est a horvát határ előtt

Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.


Szigorodtak az előírások az építészetről szóló törvényben

Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.


2024. szeptember 17., Kedd

Példaemberek munkáját ismerte el a Zala Vármegyei Közgyűlés

Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.


2024. szeptember 16., Hétfő

Ismét elnyerte az Érték és Minőség Nagydíjat a Zalakarosi Fürdő

A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.


2024. augusztus 30., Péntek

Meghosszabbítják jövő csütörtökig a másodfokú hőségriasztást

Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.


2024. augusztus 29., Csütörtök

Tovább tombol a kánikula, az egész országra kiadták a figyelmeztetést

A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.


2024. augusztus 24., Szombat

Ismét másodfokú hőségriasztás lépett életbe

Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.

#Nagykanizsa

Mi is a város valódi érdeke?

Mi is a város valódi érdeke?

2024. december 18. - Kanizsa

Van pénz lóvéra

Van pénz lóvéra

2024. december 17. - Kanizsa

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

2024. december 17. - Kanizsa

Látta valahol?

Látta valahol?

2024. december 12. - Kék hírek

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

2024. december 12. - Kék hírek

Programajánló

Programajánló

2024. december 05. - Érdekes

+