(A kép forrása: Pixabay)
Estétől ismét köd képződik, és terjeszkedik a rétegfelhőzet. Helyenként szitálás, hajnalban az északkeleti megyékben gyenge eső is előfordulhat. Holnap a látási viszonyok javulnak, de délutánig még erősen felhős vagy borult lesz az ég, és elszórtan - nagyobb eséllyel a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti megyékben - kisebb eső, zápor is előfordulhat, az ország nagyobb részén tehát nem valószínű csapadék. Délutántól az Észak-Dunántúlon már csökkenni kezd a felhőzet, és ott kisüthet a nap. Csütörtökön az északnyugati szél már másutt is megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10 fok között várható, nyugaton lehet a hidegebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 9 és 17 fok között valószínű, délkeleten lesz melegebb.
(Forrás: met.hu)
Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.