(A kép forrása: Pixabay)
Éjszaka a főként fátyolfelhőkkel borított Dunántúlon többfelé, a felhősebb keleti országrészben helyenként pára, köd, illetve rétegfelhőzet képződhet. Szombaton a köd, rétegfelhőzet délelőtt szakadozik, zsugorodik, néhol azonban maradhatnak tartósan borult részek. Másutt a változó mennyiségű felhőzet mellett több órára kisüt a nap, a nap második felére csökkenni kezd a felhőzet, este pedig ismét növekszik a ködhajlam. Számottevő csapadék nem valószínű az időszak folyamán, de a ködös tájakon szitálás, néhol szemerkélő eső előfordulhat. A légmozgás jobbára mérsékelt marad, szombaton az Alpokalján megélénkülhet az északkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton a napos részeken 10 és 15 fok között várható, a tartósan borult területeken lehet ennél hidegebb is.
(Forrás: met.hu)
Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.