(A kép forrása: hirado.hu)
Újra akadálymentesen tölthető ki a nemzeti konzultáció – írta közöségi oldalán a kiemelt társadalompolitikai ügyekben a miniszterelnök munkájának támogatásáért felelős miniszterelnöki biztos.
Nyitrai Zsolt azt írta: Magyarországon csaknem 100 ezer vak és gyengén látó és több mint 60 ezer siket és nagyothalló honfitársunk él. Hozzátette: Magyarország kormányának fontos, hogy mindenki elmondhassa véleményét a meghatározó kérdésekben, ezért a brüsszeli szankciókról szóló nemzeti konzultációt is akadálymentessé tették.
A fogyatékosságügyi szervezetek és a kormány között folyamatos az együttműködés, ennek köszönhetően megvalósulhatott a közügyek akadálymentes gyakorlása is – mutatott rá.
(Forrás: hirado.hu)
Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.