(Illusztráció: Pixabay)
A kormány kiterjeszti a rezsicsökkentést azokra az állami és önkormányzati tulajdonú bérlakásokra is, amelyekben nincsenek külön mérőórák, és nem minősülnek társasháznak. A döntés csaknem kétezer családnak segít visszamenőleges hatállyal, augusztus elsejétől. Ezernégyszáz közülük budapesti bérlakásokban lakik, több mint ötszáz pedig a Magyar Honvédség kezelésében levő állami tulajdonú ingatlanokban. Németh Szilárd kormánybiztos emlékeztetett: a rezsicsökkentéssel minden magyar család havonta 181 ezer forintot spórolhat meg – hangzott el az M1 Híradójában.
Újabb körrel bővül a rezsicsökkentésbe bevontak köre – jelentette be a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos hétfőn. Németh Szilárd azt mondta: mostantól csaknem kétezer olyan család kap kedvezményeket, amely nem társasháznak nyilvánított házakban él, és ahol nem lehet lakásonként mérni az energiafogyasztást. Vagyis a kormány döntésével mostantól ők is részesülnek a reziscsökkentésből.
„A magyar kormány úgy döntött, hogy fenntartja a rezsicsökkentést, egész Európában egyedülálló módon, és evvel továbbra is minden magyar család, és most már ez a kétezer család is, havonta 181 ezer forintot spórolhat meg. Gondoljanak bele, hány család lenne képes ma egy 181 ezer forintos havi számlával, havi költséggel magasabb sárga csekket kitölteni” – fogalmazott Németh Szilárd.
A mostani döntés 532 honvédségi lakást és mintegy 1400 budapesti önkormányzati ingatlant érint. Leginkább a főváros VIII., IX., XIII. és XIV. kerületében vannak ilyen lakások
– nyilatkozta Láng Zsolt, a közép-magyarországi gazdaságfejlesztési zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
„Azok az állami és önkormányzati házak, amelyekben több család is él, de nincsenek külön leválasztott mérőórák, azok ugyanúgy a lakossági rezsicsökkentés által érintett energiaárak alapján tudnak tovább működni, tehát ezek a családok ugyanazt a védelmet megkapják, amelyet minden magyar család megkap a magyar állam által” – hangsúlyozta.
Láng Zsolt hozzátette: a döntés értelmében a kedvezményes körbe bevont családok augusztustól visszamenőleg kapják meg a kedvezményeket.
A Kopp Mária Intézet a témában nemrég készített felmérésből egyébként az derül ki, hogy a háború és a szankciók okozta energiaválság ellenére a magyarok csaknem háromnegyedének nem nőttek a rezsiköltségei a tavalyi évhez képest. Sőt, 9 százalékuk kevesebbet fizet, mint egy éve. A felmérés szerint ebben az energiatakarékosság mellett jelentős szerepe van a rezsicsökkentésnek is.
(Forrás: hirado.hu)
Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.