(Illusztráció: Unsplash)
A nagykiterjedésű anticiklon erősebb hatást fejt ki hazánk időjárására, mint a délnyugatra kialakuló mediterrán ciklon, így lényeges változás egyelőre nem várható.
A rétegfelhőzet, illetve a köd éjszaka terjeszkedik, emellett kedden délnyugat felől vastag magasszintű felhőzet is fölénk húzódik, azonban ekkor elsősorban északkeleten már nagyobb területen válhat szakadozottá a felhőzet, és süthet ki legalább rövid időre a nap. Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb a köddel, rétegfelhőzettel borított vidékeken fordulhat elő szitálás, éjjel a fagypont alatti tájakon esetleg ónos szitálás, hószállingózás. Éjjel elsősorban az északi, napközben már a Dunántúl más részein is élénk lökések kísérhetik a délkeleti, majd keleties irányú szelet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 3 és 8 fok között valószínű.
(Forrás: met.hu)
Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.