(A kép forrása: Pixabay)
Ma éjfélig legfeljebb szitálás fordulhat elő, majd a hajnali óráktól dél felől gyenge esőre is lehet számítani, amely az Alpokalja felé haladva egyre inkább havas esőbe, a hegyekben (főleg Soproni- és Kőszegi-hegység) gyenge havazásba vált. A keleties szelet ma a Dunántúlon kísérhetik élénk lökések, éjszakára mérséklődik a légmozgás, majd az északkeletire forduló szél csak néhol élénkülhet meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -3 és +3 fok között alakul, de a vékonyabb felhőzettel borított északkeleti fagyzugos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 3 és 8 fok között alakul.
(Forrás: met.hu)
Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.