Hazai - 2023. január 03., Kedd
#időjárás-jelentés

Hideg, majd meleg

Hideg, majd meleg

(Illusztráció: Unsplash)

Elsőként egy hideg-, majd egy melegfront vonul át felettünk az elkövetkező 36 órában, azonban ez időjárásunkra nem sok hatással lesz. Az enyhe tavaszias idő - főként délnyugaton - továbbra is velünk marad.

Az esti órákban az ország nagyobb részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd az éjféli óráktól északnyugat felől egyre nagyobb területen szakadhat fel a felhőtakaró, hajnalban azonban ismét terjeszkedhet a köd, illetve a rétegfelhőzet. Ezek zsugorodását követően szerdán napközben egyre többfelé süthet ki legalább rövid időre a nap, majd a nap második felében északnyugatról melegfronthoz kapcsolódó felhőzet húzódik fölénk. A köddel, rétegfelhőzettel borított tájakon szitálás nem kizárt, emellett a frontális felhőrendszerekből ma este és holnap a nap második felében fordulhat elő gyenge eső. Éjjel jobbára mérsékelt marad az északnyugati szél, amely szerdán egyre többfelé délnyugatira, délire fordul, és az esti órákban már nagyobb területen kísérik élénk, erős lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +7 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán többnyire 7 és 12 fok között alakul, de a tartósan borult tájakon néhány fokkal hidegebb, délnyugaton ennél melegebb is lehet.

(Forrás: met.hu)

Még érdekes lehet ...


2024. december 12., Csütörtök

Megvédjük a magyar gazdákat!

Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.


2024. december 05., Csütörtök

Jótékonysági futás Zalakaroson

Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.


2024. november 19., Kedd

Havazás várható a hét vége felé

Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.


2024. október 30., Szerda

Újabb attrakciókat terveznek a Zalakarosi Fürdőn

Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.


2024. október 09., Szerda

Lezárták az M7-est a horvát határ előtt

Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.


Szigorodtak az előírások az építészetről szóló törvényben

Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.


2024. szeptember 17., Kedd

Példaemberek munkáját ismerte el a Zala Vármegyei Közgyűlés

Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.


2024. szeptember 16., Hétfő

Ismét elnyerte az Érték és Minőség Nagydíjat a Zalakarosi Fürdő

A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.


2024. augusztus 30., Péntek

Meghosszabbítják jövő csütörtökig a másodfokú hőségriasztást

Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.


2024. augusztus 29., Csütörtök

Tovább tombol a kánikula, az egész országra kiadták a figyelmeztetést

A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.


2024. augusztus 24., Szombat

Ismét másodfokú hőségriasztás lépett életbe

Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.

#Nagykanizsa

Mi is a város valódi érdeke?

Mi is a város valódi érdeke?

2024. december 18. - Kanizsa

Van pénz lóvéra

Van pénz lóvéra

2024. december 17. - Kanizsa

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

Drágább lesz a parkolás Nagykanizsán

2024. december 17. - Kanizsa

Látta valahol?

Látta valahol?

2024. december 12. - Kék hírek

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

Fokozott rendőri ellenőrzés az utakon

2024. december 12. - Kék hírek

Programajánló

Programajánló

2024. december 05. - Érdekes

+