(Illusztráció: Unsplash)
Folytatódik a csapadékos időjárás, nagy területen számíthatunk kiadós mennyiségre. A szél is egyre nagyobb területen erőre kap, főként a Dunántúlon viharos lökések is lehetnek.
Borult lesz az ég, csak kedden a déli óráktól szakadozhat fel a felhőzet a nyugati megyék fölött. Reggelig sokfelé, illetve kedden napközben a Dunántúl keleti felén és a Dunától keletre esős idő valószínű kiadós mennyiségű csapadékkal, holnap reggeltől azonban nyugat felől fokozatosan eláll az eső. Kedden délutántól már keleten is csökken az eső intenzitása (az északi hegycsúcsokon vegyes halmazállapotú csapadék eshet), és késő estére jórészt meg is szűnik a csapadék. Ma estig, késő estig a Dél-Alföldön a déli szél még élénk, olykor erős lesz, majd ott mérséklődik a légmozgás. Eközben a Dunántúlon északnyugatira fordul a szél, amely egyre több helyen megerősödik, hajnaltól viharossá is fokozódik. Kedden délutántól már a keleti országrészben is megerősödik az északi szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 7 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden többnyire 4 és 8 fok között valószínű.
(Forrás: met.hu)
Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.