Hazai - 2023. február 01., Szerda
#gazdaság #infláció #élelmiszerárak

Mérséklődhet az élelmiszerdrágulás

Mérséklődhet az élelmiszerdrágulás

(Illusztráció: Unsplash)

A következő hónapokban valószínűleg mérséklődik az élelmiszerdrágulás Magyarországon, kisebb mértékben esetleg csökkenhet is néhány termék ára - mondták keddi rendezvényükön Budapesten az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. szakértői.

Az Agrár- és élelmiszeripari üzletág vezetője a következő negyedévre várja az áremelkedés ütemének csökkenését, és ekkorra derül ki az is, milyen mértékben esik vissza a fogyasztás. Hollósi Dávid hozzátette, hogy a termelők is bizakodóbbak lettek, a visszajelzések alapján 2022 végén már nem romlott a helyzetértékelésük, ugyanis a költségeik emelkedését jórészt el tudták fogadtatni a kereskedőkkel és a vásárlókkal.

Még mindig a szántóföldi növénytermesztés kilátásai a legjobbak, bár a kukorica súlyos veszteséggel zárt az aszály miatt. Rontotta a gazdák helyzetét az is, hogy a szokásos, főképp Romániából, Szerbiából és Szlovákiából érkező behozatal mellett tavaly jelentős, az év végéig akár 1,5 millió tonnányi gabona és olajosmag érkezett Ukrajnából, jelentősen lenyomva a felvásárlói árakat. A belföldi iparnak ugyanakkor szüksége volt erre a gyenge termés miatt, és valószínűleg ezután is együtt kell élniük a magyar gazdáknak az ukrajnai importtal. Kedvez ugyanakkor a növénytermesztőknek a műtrágya egyik alapanyagát képező földgáz árának csökkenése - tette hozzá.

A szakértő úgy véli, hogy valamelyest az állattartók is bizakodóbbak, hiszen az olcsó ukrán gabona csökkenti a takarmányköltségeiket, a termékeik iránti keresletet pedig nem vetette vissza olyan mértékben a drágulás, mint várták.

Visszaesés inkább a zöldségek forgalmában látszik, a gyümölcstermesztőknek pedig az okozhat gondot, hogy a felvásárlási árak nem követték a termelési költségeik emelkedését.

A bor ennél is kevésbé drágult, inkább idén várható nagyobb mértékű, bár az élelmiszerekét el nem érő áremelkedés.

A kiszámíthatatlan időjárás miatt a gyümölcs kockázatos ágazattá vált, jövedelmezővé tenni költséges beruházásokkal, öntözéssel, fagy és jég elleni védekezéssel lehet. Aki erre nem képes, megragad a kevésbé jövedelmező szinten.

Hollósi Dávid szerint a magyar élelmiszergazdaság új korszakba lépett, amelyben egyre fontosabb az együttműködés a térség többi országával. A magyar termelők nyeresége várhatóan emelkedni fog, hiszen az agrárium kibocsátása 2015 óta 2500 milliárd forintról 4000 milliárd forintra nőtt, és ezt előbb-utóbb az évek óta nagyjából 700-800 milliárd forint körül stagnáló profitnak is követnie kell. A sertéstartók közül lesznek, akik nem tudnak lépést tartani a fejlődéssel, de a magyar baromfitartók például már most is európai színvonalon állnak.

Jelentős előrelépést lát Héjja Csaba elemző is az utóbbi 7-8 évben, az agrár- és élelmiszeripari beruházások ugyanis ekkor lendültek föl igazán Magyarországon, és ez nem csak a támogatásoknak, hanem az önerőből végrehajtott fejlesztéseknek is köszönhető. Ezek eredményei nem is mind jelentkeztek még, bár az is biztos, hogy az élelmiszerárak nem térnek vissza a korább szintre - hangsúlyozta.

A szakértő szerint Magyarországon a drágulást olykor előrehozott áremelések is erősítették, de alapvetően azért lehetett európai viszonylatban is jelentős a növekedés, mert a nyugati országokhoz képest korábban olcsó volt az élelmiszer Magyarországon. Közben a termeléshez szükséges energiáért és alapanyagokért ugyanazt a magas árat kell fizetniük az itteni termelőknek. Így most az áremelkedés nagyobb mértékű volt itt, mint a fejlettebb mezőgazdasággal rendelkező országokban, ahol az ágazat energiaigénye is alacsonyabb - derült ki a bemutatott összesítésből, amely szerint a később csatlakozott uniós tagállamok még mindig a kevésbé hatékonyan termelő államok közé tartoznak a közösségen belül.

Héjja Csaba szintén az élelmiszerdrágulás közeli mérséklődését valószínűsíti belföldön, nyugaton viszont még a következő negyedévekben is jelentős áremelkedést vár.

(Forrás: MTI)

Még érdekes lehet ...


2024. október 09., Szerda

Lezárták az M7-est a horvát határ előtt

Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.


Szigorodtak az előírások az építészetről szóló törvényben

Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.


2024. szeptember 17., Kedd

Példaemberek munkáját ismerte el a Zala Vármegyei Közgyűlés

Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.


2024. szeptember 16., Hétfő

Ismét elnyerte az Érték és Minőség Nagydíjat a Zalakarosi Fürdő

A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.


2024. augusztus 30., Péntek

Meghosszabbítják jövő csütörtökig a másodfokú hőségriasztást

Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.


2024. augusztus 29., Csütörtök

Tovább tombol a kánikula, az egész országra kiadták a figyelmeztetést

A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.


2024. augusztus 24., Szombat

Ismét másodfokú hőségriasztás lépett életbe

Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.


2024. augusztus 13., Kedd

Szerdától harmadfokú hőségriasztás lép érvénybe

Az országos tisztifőorvos a korábban elrendelt hőségriasztását szerda 0 órától harmadfokúra emeli, és vasárnap 24 óráig meghosszabbítja.


2024. augusztus 11., Vasárnap

Másodfokú hőségriasztás lépett életbe

Az országos tisztifőorvos a másodfokú hőségriasztást augusztus 11-étől, vasárnaptól augusztus 16., péntek éjfélig az ország egész területére rendelte el.


2024. július 18., Csütörtök

Másodfokú hőségriasztás lép életbe péntektől vasárnapig

Fogyasszunk minél több vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek.


2024. július 13., Szombat

Huszonnyolc balatoni strand kapott ötcsillagos Kék Hullám Zászlót

A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet.

+