(A kép forrása: Pixabay)
Az északnyugat, észak felől fölénk sodródó felhők ma főként a Dunántúlon okoznak felhősödést, majd éjszaka már másutt is előfordulhatnak felhősebb tájak. Kedden változóan felhős időre számíthatunk általában többórás napsütéssel, a nap második felében csökkenhet határozottabban a felhőzet. Éjszaka párássá válhat a levegő, helyenként köd is képződhet. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északias szelet holnap nagyobb területen kísérhetik élénk lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +2 fok között alakul, de a fagyzugos, szélcsendes részeken pár fokkal hidegebb lehet az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden döntőrészt 8, 9 fok körül várható
(Forrás: met.hu)
Előremutató megoldásoknak kívántak teret adni.
A megkérdezettek 46 százaléka a kormányfőt tartja a legalkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra.
Már minden balatoni szálláshelyre kötelező a minősítés és ez mindenkinek előnyös.
Március 17-től zajlik a szintrehozás a magyar autópályákon, gyorsforgalmi úton - adta hírül közleményében a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
A Nádudvari tejföl ára például egy hét alatt a Tescóban 759 forintról 359 forintra csökkent.
A Fidesz–KDNP most vasárnap a választók 45 százalékának szavazatára számíthatna, ami megegyezik az európai parlamenti választásokon elért eredményével.
Mindig akad egy birodalom, amely a magyarok szabadságára pályázik, most épp egy brüsszeli - mondta a kormányfő.
A kormányfő a Múzeumkertben tartott megemlékezésen mondott ünnepi beszédet március 15-én.
Ez az az adófajta, mellyel leginkább megelőzhető az adóelkerülés.
A kormány szigorú intézkedéseket vezet be a kereskedelemben, miután a boltok ajánlatai elmaradtak az elvárásoktól.
A horvátországi megbízások közül az egyik legjelentősebb projekt egy szennyvíztisztító telep kivitelezése Donji Kraljevecben.