Hazai - 2023. február 17., Péntek
#időjárás-jelentés

Tavaszias

Tavaszias

(A kép forrása: Pixabay)

Reggelig erősen felhős vagy borult lesz az ég, de kisebb-nagyobb szakadozások lehetnek a felhőzetben, nagyobb eséllyel az ország délnyugati felén. Szombaton a kezdeti felhős időt követően egyre nagyobb területen vékonyodik a felhőtakaró, és fátyolfelhős, napos idő lesz a jellemző. Ez alól hazánk északkeleti harmada képezhet kivételt, ugyanis ott továbbra is lehetnek erősen felhős körzetek. Reggelig elszórtan, szombaton már inkább csak a felhősebb tájakon számíthatunk gyenge esőre. A nyugatias szél egyre nagyobb területen erőre kap, és a Dunántúl nyugati felét leszámítva nagy területen lesz élénk, erős, a magasabban fekvő vidékeken, illetve északon viharos széllökések is előfordulhatnak.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet, amely több helyen késő este áll be, többnyire 3 és 8 fok között alakul, de a szélcsendes, kevésbé felhős nyugati tájakon ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 13 és 18 fok között alakul, északkeleten lehet ennél kissé hűvösebb.

(Forrás: met.hu)

Még érdekes lehet ...


2024. október 09., Szerda

Lezárták az M7-est a horvát határ előtt

Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.


Szigorodtak az előírások az építészetről szóló törvényben

Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.


2024. szeptember 17., Kedd

Példaemberek munkáját ismerte el a Zala Vármegyei Közgyűlés

Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.


2024. szeptember 16., Hétfő

Ismét elnyerte az Érték és Minőség Nagydíjat a Zalakarosi Fürdő

A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.


2024. augusztus 30., Péntek

Meghosszabbítják jövő csütörtökig a másodfokú hőségriasztást

Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.


2024. augusztus 29., Csütörtök

Tovább tombol a kánikula, az egész országra kiadták a figyelmeztetést

A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.


2024. augusztus 24., Szombat

Ismét másodfokú hőségriasztás lépett életbe

Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.


2024. augusztus 13., Kedd

Szerdától harmadfokú hőségriasztás lép érvénybe

Az országos tisztifőorvos a korábban elrendelt hőségriasztását szerda 0 órától harmadfokúra emeli, és vasárnap 24 óráig meghosszabbítja.


2024. augusztus 11., Vasárnap

Másodfokú hőségriasztás lépett életbe

Az országos tisztifőorvos a másodfokú hőségriasztást augusztus 11-étől, vasárnaptól augusztus 16., péntek éjfélig az ország egész területére rendelte el.


2024. július 18., Csütörtök

Másodfokú hőségriasztás lép életbe péntektől vasárnapig

Fogyasszunk minél több vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek.


2024. július 13., Szombat

Huszonnyolc balatoni strand kapott ötcsillagos Kék Hullám Zászlót

A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet.

+