(A kép forrása: Pixabay)
Estére keleten is megszűnnek a záporok, így az éjszaka nagyobb részében jellemzően derült vagy gyengén felhős lehet az ég, de hajnalra a keleti megyékben foltokban köd és rétegfelhőzet képződhet. Hajnaltól délnyugat felől már megnövekedhet a felhőzet, így pénteken közepesen felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, de délutántól már inkább erősen felhős égkép valószínű.
Péntek reggeltől kezdődően összességében többfelé várható zápor, emellett zivatarokra is számítani kell. Ma a nyugatias szelet még erős, helyenként viharos széllökések kísérik, estére azonban mérséklődik a légmozgás. Pénteken már a déli szél lesz élénk, olykor erős.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +8 fok között valószínű, csak az északi völgyekben lehet gyenge fagy. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken általában 15 és 20 fok között alakul.
(Forrás: met.hu)
Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.