(A kép forrása: Pixabay)
Szerdán gomolyosodik a felhőzet, a legtöbb helyen több órára kisüt a nap, de a Dunántúl északnyugati részein, illetve a Duna-Tisza közén időszakosan több felhő is lehet. Helyenként, valamivel nagyobb eséllyel az utóbbi vidéken zápor, zivatar kialakulhat. A légmozgás estétől veszít erejéből, éjszakára a legtöbb helyen mérséklődik, majd szerdán napközben ismét több helyen megélénkül az északias szél.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán többnyire 13 és 19 fok között alakul, de a Dunántúl északnyugati felhősebb részein kissé hűvösebb lehet.
(Forrás: met.hu)
Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.