Hazai - 2023. július 27., Csütörtök
#Balaton #Zalakaros #turizmus #vendégéjszaka #Zalakarosi Fürdő

Emelkedő vendégszám, növekvő árbevétel

Emelkedő vendégszám, növekvő árbevétel

Belföldi és külföldi turisták is nagy számban érkeztek Zalakarosra (Fotó: Zalakarosi Fürdő)

Nemcsak a Balaton hőmérséklete, az oda érkező vendégek száma is jelentősen emelkedett július harmadik hétvégéjén. A nyár eddigi legmelegebb napjaiban nem csak belföldi, hanem külföldi vendég is sok volt az adatok szerint. Jelentősen megugrott az egynapos turisták száma is, a legtöbb vendég Siófokon volt. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adataiból az is látszik, hogy hat balatoni településen volt a térségbe érkező vendégek fele – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Az NTAK legfrissebb adatai alapján az első, csapadékos júliusi hétvégéhez képest a szálláshelyek vendégforgalma a második hétvégére 7 százalékkal nőtt a Balaton partján, július második hétvégéjéhez képest pedig közel 10 százalékkal foglaltak többen a térség szálláshelyein a hónap harmadik hétvégéjén.

Júniusban 5 százalékkal több belföldi és 3 százalékkal több külföldi vendég érkezett a bázisnak számító 2019-hez képest. 2022-höz viszonyítva idén júniusban a külföldi vendégek száma 19 százalékkal, a vendégéjszaka forgalom pedig 8 százalékkal volt magasabb.

A mobilcella adatok szerint az egynapos turisták száma 22 százalékkal emelkedett júniusban.

Az egy napra indulók száma minden vármegyéből nőtt, de leginkább Tolnából (+40 százalék), Zalából (+39 százalék) és Nógrádból (+34 százalék) indultak el így a legtöbben. Júniusban a leglátogatottabb attrakció az Aranypart szabadstrand Siófokon, a Malom-tó Tapolcán, valamint a Zalakarosi fürdő volt. Mindhárom látogatottsága emelkedett, 9, 10, illetve 26 százalékkal. Július 1-12. időszakra vizsgálva a belföldi látogatások növekedési üteme még jelentősebb, 14 százalék, 11 százalék és 50 százalék.

– A Zalakarosi Fürdő népszerűsége az idei évben megkérdőjelezhetetlen, ezt a számok is alátámasztják – szögezte le Végh Andor vezérigazgató. – Az április végi nyitásnak köszönhetően a fürdőre érkező vendégek már egész korán csobbanhattak a szabadban. Az iskolai szünet beköszöntével pedig az élménystrand teljes egésze a látogatók szórakozását és kikapcsolódását szolgálta, tettük mindezt úgy, hogy az árainkon semmit sem emeltünk, sőt árstopot hirdettünk. Idén az Adrenalin csúszdaparkot is megnyitottuk június 16-val, amellyel újabb elismerést zsebeltünk be a fürdő látogatóitól.

A Zalakarosi Fürdő minden évben a megújulásra törekszik, 2023-ban olyan attrakciókkal bővítették a szolgáltatási palettát, mellyel egy teljesen új célcsoportot tudtak bevonzani.

A sportmedence, mely korábban egy kihasználatlan területe volt a fürdőnek, igazi beach hangulattal kelt életre. A beltéri gyermekvilág és a kültéri családi medence is új játékelemekkel gazdagodott a legkisebb vendégeink határtalan örömére.

A térség települései közül a vendégéjszakák száma alapján Siófok volt a legnépszerűbb 130 ezer vendégéjszakával, ezt követte Balatonfüred 102 ezer, Hévíz 100 ezer és Zalakaros 65 ezer vendégéjszakával, de sokan voltak Zánkán, és Zamárdiban is. Ez a hat település adta a térség teljes vendégforgalmának 51 százalékát. A jó idő mellé kiemelkedő vízállás is társul – évek óta nem volt olyan magas a Balaton vízállása nyáron, mint most. Míg 2020-ban 100 centiméter, 2021-ben 105, 2022-ben 88 centiméter volt a Balaton vízszintje, most 108 centiméter.

Még érdekes lehet ...


2025. november 08., Szombat

Ideje téliesíteni a vízvezetékeket és a vízmérőket

Érdemes mindenkinek odafigyelni a vízmérőkre, hiszen azok rendeltetésszerű működtetése mindenkinek közös érdeke.


2025. november 06., Csütörtök

Négy új alkotó viselheti a Nemzet Művésze címet

A Nemzet Művésze díjat 2013-ban alapította az Országgyűlés a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére, hogy méltó módon ismerjék el a magyar művészeti élet legkiemelkedőbb alkotóit.


2025. november 04., Kedd

1956. november 4. – A nap, amikor a szabadság elbukott

A harc napokig tartott, de a túlerővel szemben nem volt esély. November 11-re a forradalom elbukott, és kezdetét vette a megtorlások, kivégzések, internálások korszaka.


2025. november 02., Vasárnap

Országos Vízügyi Főigazgatóság: nincs vízeresztés a Balatonból

A siófoki zsilipek zárt állapotban vannak, az ezzel kapcsolatos félreértést a közösségi médiában megjelent posztok megtévesztő tartalmai okozzák.


2025. november 01., Szombat

A mindenszentek és halottak napja az emlékezés ünnepe

Országszerte hosszabb ideig tartanak nyitva a temetők hétvégén.


2025. október 30., Csütörtök

Orbán Viktor november 7-én találkozik Donald Trumppal – folytatódik a békemisszió

A gazdasági döntések között Gulyás Gergely bejelentette, hogy meghosszabbítják az élelmiszerek és drogériai termékekre vonatkozó árréskorlátot 2026. február 28-ig, valamint további 14 termék kerül be az érintett körbe.


2025. október 29., Szerda

Otthon Start és állami bónusz – új lakáshitel-korszak a közszférában

Az Otthon Start támogatott hitel a magyar lakáspiac egyik legnagyobb hatású programjává válhat – nemcsak gazdasági, hanem társadalmi szempontból is.


2025. október 27., Hétfő

A békemisszió folytatódott: a pápa fogadta a miniszterelnököt

Orbán Viktor: Ha meg akarjuk őrizni Magyarország békéjét, nem lehet együtt úszni a brüsszeli fősodorral.


2025. október 26., Vasárnap

Felháborodott az agrárminiszter – tényleg gáz, amit látott!

Méltatlanul bántak a nemzeti trikolórral a Tisza Párt Békemenet-koppintásán, a Nemzeti Meneten.


Visszatekertünk az órával – de mikor tehetjük végleg le az óraátállítást?

Attól függetlenül, hogy egyes országok már évek óta nem állítanak át, az Európai Unióban még érvényben van a kétszeri óraállítási rendszer.


2025. október 25., Szombat

Korlátozás jön Hévízen

Hamarosan megkezdődnek a fürdőépület ideiglenes kiváltását célzó munkálatok.

+