(A kép forrása: Pixabay)
Éjszaka szinte országszerte derült lesz az ég, majd ezt követően kedden is napos idő várható kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Napközben az északkeleti megyékben egy-egy futó zápor, zivatar előfordulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, kedden helyenként olykor megélénkülhet a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 18 és 21 fok között várható, de a hidegre érzékeny helyeken pár fokkal hűvösebb, a vízpartokon, nagyobb városokban kissé enyhébb lehet a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 31 és 36 fok között valószínű.
(Forrás: met.hu)
Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.
A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.