Hazai - 2023. október 12., Csütörtök
#Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata #mentőmellény #sürgősségi mentőhajó #mentés

Több mint 3000 esetet láttak el idén a vízimentők

Több mint 3000 esetet láttak el idén a vízimentők

Augusztusban négy gimnazistát mentettek ki egy süllyedő vitorlásról a Balatonon (Fotó: Facebook/VMSZ)

Több mint 3000 esetet láttak el idén a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának munkatársai. A szakszolgálat azt közölte az MTI-vel, hogy 2023-ban 55 helyszínen szolgált 382 vízimentő kollégájuk, akik 7914 szolgálati napot dolgoztak és 2914 sérültet, bajbajutottat láttak el.

Hozzátették, hogy 114 olyan esetet is elláttak, mely során mentőhajóik, illetve mentőautóik egészségügyi személyzete (mentőorvos, mentőtiszt vagy mentőápoló) is részt vett az ellátásban. Mentőhajóikat - köztük a két sürgősségi mentőhajót - 373 alkalommal riasztották mélyvízi mentéshez vagy olyan strandi esetekhez, ahol emelt szintű ellátásra volt szükség.

A nyár folyamán 30 prevenciós eseményt tartottak, nagy részüket strandokon, ahol újraélesztést tanítottak laikusoknak, és bemutatták a különböző mentőmellényfajtákat és helyes viselésüket, valamint néhány mentőeszközüket. Közölték azt is, hogy idén már hét mentőmellényállványt üzemeltettek. Tavaly állították fel az első olyan állványaikat balatoni strandokon, amelyekről bárki ingyenesen elvehet egy mentőmellényt a gyermekének, amíg a strandon tartózkodnak.

A következő turisztikai szezonig karbantartást, felújítást végeznek, illetve rendezvények biztosításában is részt vesznek - áll a közleményben.

Még érdekes lehet ...


2024. október 09., Szerda

Lezárták az M7-est a horvát határ előtt

Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.


Szigorodtak az előírások az építészetről szóló törvényben

Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.


2024. szeptember 17., Kedd

Példaemberek munkáját ismerte el a Zala Vármegyei Közgyűlés

Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.


2024. szeptember 16., Hétfő

Ismét elnyerte az Érték és Minőség Nagydíjat a Zalakarosi Fürdő

A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.


2024. augusztus 30., Péntek

Meghosszabbítják jövő csütörtökig a másodfokú hőségriasztást

Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.


2024. augusztus 29., Csütörtök

Tovább tombol a kánikula, az egész országra kiadták a figyelmeztetést

A legmagasabb nappali hőmérséklet Nagykanizsán 32 és 36 fok között alakul.


2024. augusztus 24., Szombat

Ismét másodfokú hőségriasztás lépett életbe

Az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig rendelte el a hőségriasztást.


2024. augusztus 13., Kedd

Szerdától harmadfokú hőségriasztás lép érvénybe

Az országos tisztifőorvos a korábban elrendelt hőségriasztását szerda 0 órától harmadfokúra emeli, és vasárnap 24 óráig meghosszabbítja.


2024. augusztus 11., Vasárnap

Másodfokú hőségriasztás lépett életbe

Az országos tisztifőorvos a másodfokú hőségriasztást augusztus 11-étől, vasárnaptól augusztus 16., péntek éjfélig az ország egész területére rendelte el.


2024. július 18., Csütörtök

Másodfokú hőségriasztás lép életbe péntektől vasárnapig

Fogyasszunk minél több vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek.


2024. július 13., Szombat

Huszonnyolc balatoni strand kapott ötcsillagos Kék Hullám Zászlót

A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet.

+