(Illusztráció, a kép forrása: wikipédia)
Március elsejétől változik a tarifarendszer az állami közlekedésben, a vármegyebérleten és az országbérleten kívül minden más eddig használt bérletet megszüntetnek - jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter kedden Debrecenben sajtótájékoztatón.
Lázár János hozzátette, új napi kedvezményes jegyet is bevezetnek: a vármegye24 napijegy 999 forintba, a Magyarország24 napijegy 4999 forintba fog kerülni, és korlátlanul felhasználható a MÁV és a Volán összes járatán. Jelezte azt is, hogy az eddigi 65-féle kedvezményből 22 marad meg március 1-jétől, és valamennyi 50 százalékos kedvezményes utazásra jogosít majd.
A 65 év felettiek ingyenes utazási kedvezményét kiterjesztik a 14 év alattiakra is,
a 14 -25 év közöttiek, ha nem vesznek bérletet, 50 százalékos kedvezménnyel utazhatnak csakúgy, mint a közszolgálatban - oktatásban, egészségügyben - dolgozók, amennyiben regisztrálnak a kedvezmény igénybevételére - ismertette a részleteket Lázár János.
Jelezte azt is, hogy a 65 év alatti életkorú nyugdíjasok kedvezményesen vásárolhatnak vármegye-, illetve országbérletet, az eddig 90 százalékos kedvezménnyel utazóknak - fogyatékosok, tartós betegek és a nagycsaládosok - szintén ingyenes lesz a közlekedés a MÁV és a Volán járatain az országban.
(Forrás: MTI)
Fogyasszunk minél több vizet, teát, szénsavmentes üdítőt, jót tesz a paradicsomlé, az aludttej, a kefir, a joghurt és a levesek.
A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb Strandja 2024 címet.
Segítség egy gombnyomással!
Továbbra is a legmagasabb fokú hőségriasztás lesz érvényben.
A tartósan fennálló meleg megviseli a szervezetet, figyelni kell a folyadékpótlásra.
A termálfürdőjéről híres zalai üdülőváros 2003 után idén második alkalommal képviseli az országot a nemzetközi megmérettetésen.
Valótlan adatokat tartalmazó számlákat fogadott be egy borszőlőtermesztéssel foglalkozó egyéni vállalkozó.
A Mészáros Csoport karitatív szervezete, a ProFilii Alapítvány jóvoltából.
20 ezer lakóépületen valósulhatnak meg fejlesztések.
Csak azokon a szakaszokon dolgoznak majd, ahol jelenleg is három forgalmi sáv áll a közlekedők rendelkezésére.
Az Entente Florale Europe versenyén 2003 után 2024-ben ismét a fürdőváros képviseli - Debrecen mellett - Magyarországot.
A héten tizenhárom vármegye 230 településén, hatvanezer hektáron gyérítik a szúnyogokat - közölte az OKF szóvivője az MTI-vel.