A szúnyoggyérítés heti programja elérhető a katasztrófavédelem weboldalán (Illusztráció, a kép forrása: Pixabay)
A héten tizenhárom vármegye 230 településén, hatvanezer hektáron gyérítik a szúnyogokat - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel.
Mukics Dániel azt írta, a Duna teljes szakaszán biológiai lárvagyérítés lesz, míg a kifejlett szúnyogok elleni kezeléseket végző járművekkel a Szigetközben, a Csepel-sziget térségében, a Dráva menti településeken, továbbá Békés, Csongrád-Csanád és Zala vármegyében lehet találkozni. Miskolcon és Debrecenben a héten pótolják a szeles idő miatt korábban elmaradt munkálatokat - tette hozzá a szóvivő.
A szúnyogok megjelenése eddig változatosan alakult, több területen volt szükség gyérítésre, de az elmúlt hetek felhőszakadásai és a folyók áradása miatt egyre többfelé lehet a szúnyogszám növekedésére számítani, ezért többféle technológiát is bevetnek a szakemberek - ismertette.
A szúnyoglárvák ellen egy baktériumok által termelt készítményt alkalmaznak, amelynek a szúnyoglárvákon kívül más élőlényekre nincs hatása, ezt a természetvédelmi területek kivételével még élővízben is lehet használni - közölte.
A könnyen megközelíthető lárvatenyészőhelyeket a földről, autóra szerelt nagynyomású permetezővel, vagy háti permetezővel kezelik, míg a nagy kiterjedésű, nehezen megközelíthető élőhelyekre légi úton juttatják ki a szükséges szert - fűzte hozzá.
A biológiai módszer a kifejlett szúnyogok ellen hatástalan, ellenük a települések belterületén az esti, éjszakai órákban lépnek fel irtószer permetezésével. A készítményt nagyon kis mennyiségben - hektáronként alig több mint fél litert - porlasztva juttatják ki a szakemberek. Az alacsony dózisban alkalmazott szer emberekre, háziállatokra nem jelent veszélyt - írta közleményében Mukics Dániel.
(Forrás: MTI)
A kormány úgy döntött, hogy a fűtésszámlákban jelentkező januári többletfogyasztást a kormány a családoktól átvállalja.
Hiába dübörög a turizmus, a vendéglátás jövedelmezősége látványosan romlik – erre a kettősségre reagál a kormány frissen bejelentett intézkedéscsomagja.
Az üdülő 1983-as megnyitása mérföldkő volt: egyszerre nagy számú vendég érkezett Zalakarosra, akik nemcsak a fürdőt vették igénybe, hanem a település szolgáltatásait is.
A kormány figyel a rászorulókra a rendkívüli téli időjárás idején.
Orbán Viktor beszédében konkrét célokat is megfogalmazott a következő kormányzati ciklusra.
A magyar emberek nem akarnak újabb Don-kanyart! Nem akarnak magyar katonákat idegen érdekek mentén, idegen földön feláldozni.
A nyugdíjkifizetések és a téli intézkedések is napirenden voltak a mai Kormányinfón.
A 10 milliós ország kétszer annyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
Április 12-én járulhatunk az urnákhoz és mondhatunk ellent mindannak, amit nagyon nem akarunk.
A felsőoktatásban tanulók életútját, tanulását és kitartását segíti az az új pályázat, amelynek keretében 28 milliárd forintot biztosít a kormányzat – mondta a kulturális és innovációs miniszter hétfőn a TV2 Mokka című műsorában.
A doni katasztrófa nemcsak katonai vereség volt, hanem emberi tragédia is. Tízezrek haltak meg, fagytak meg, sebesültek meg vagy kerültek hadifogságba egy olyan háborúban, amelynek terhét leginkább a közkatonák viselték a politikusok helyett.
Erős csapat, olyan csapat, ami 106 válogatott, magas minőséget képviselő jelöltből áll - mondta a Fidesz-KDNP egyéni országgyűlési képviselőjelöltjeiről a miniszterelnök a párt 31. kongresszusán.
Bővül az átalányadó előnye 2026-tól.