Nagykanizsán az elmúlt hetekben kétszer volt földi szúnyoggyérítés (Fotó: Gergely Szilárd)
Soron kívüli földi kémiai szúnyoggyérítést lesz szombaton Kanizsán. Rossz idő esetén a szakemberek a vérszívók ellen vasárnap-hétfőn lépnek fel – közölte közösségi oldalán Balogh László.
A polgármester a bejegyzésben arról ír, hogy a szúnyoginvázió miatt a héten ismét kérte az országos szúnyoggyérítési program végrehajtásáért felelős katasztrófavédelem megyei igazgatóságát, hogy légi úton is végezzék el a szúnyoggyérítést.
Időközben Balogh László megkapta az első hivatalos megkeresésére a választ, amely szerint
„a kifejlett szúnyogok elleni légi védekezés az európai uniós rendelkezések szerint már nem általános, s a technológia alkalmazására kizárólag és kivételes alkalmakkor a katasztrófavédelem bír felhatalmazással a gyérítési munkák intenzívebbé tétele érdekében. A szúnyoggyérítés légi úton azokon a helyszíneken végezhető csak el, ahol a kiemelt szúnyogártalom és a betegségterjesztő szúnyogfajok nagyszámú jelenléte miatt indokolt.”
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságától kapott válaszlevélben az áll, hogy a szúnyoggyérítés technológiájának megválasztás minden esetben szakértői állásfoglalás alapján történik. A szakértői vizsgálatok eredménye alapján Nagykanizsán a légi gyérítés indokoltsága jelenleg nem áll fenn.
Cseresnyés Péter reagált a Tripammer utca felújítás kapcsán felmerült vádakra.
Ennyit keres a polgármester és a két alpolgármester.
Korábban szinte könyörögni kellett az önkormányzati támogatásért.
Az építményadó megemelését követően most egy városi szolgáltatás díját emelte meg Horváth Jácint polgármester és az őt támogató ÉVE-frakció.
30 darab új notebookot adtak át a Rozgonyi Úti Általános Iskolában.
Könnyen elképzelhető, hogy januártól a Viridis-Pannonia Kft. helyett más szolgáltató végzi a hulladékgyűjtést a városban.
Nemhogy nem küldték, inkább igyekeztek távol tartani a Magyar Péterrel való találkozástól - árulta el a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
A lyukba belehajtott egy személygépkocsi és tengelyig elmerült benne.
Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.
Az összes FB-helyet maguknak osztották le.
Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.
Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.
A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.
A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.