(A kép forrása: pixabay.com)
Ma gyengén és erősebben felhős tájak váltakoztak. Éjszaka nagy területen, majd délelőtt a kezdetben még felhősebb déli és középső tájak fölött is kiderül az ég. Csapadék kedden már sehol sem lesz. Az északi, északkeleti szelet ma elsősorban a Dunántúl északi felén és a Zemplén térségében kísérhetik helyenként erős lökések, illetve zivatarok környezetében a szél átmenetileg viharossá fokozódhat, majd fokozatosan mérséklődik a légmozgás, és holnap már csak északkeleten, a délelőtti órákban lehetnek élénk széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 14 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 22 és 26 fok között alakul.
Cseresnyés Péter reagált a Tripammer utca felújítás kapcsán felmerült vádakra.
Ennyit keres a polgármester és a két alpolgármester.
Korábban szinte könyörögni kellett az önkormányzati támogatásért.
Az építményadó megemelését követően most egy városi szolgáltatás díját emelte meg Horváth Jácint polgármester és az őt támogató ÉVE-frakció.
30 darab új notebookot adtak át a Rozgonyi Úti Általános Iskolában.
Könnyen elképzelhető, hogy januártól a Viridis-Pannonia Kft. helyett más szolgáltató végzi a hulladékgyűjtést a városban.
Nemhogy nem küldték, inkább igyekeztek távol tartani a Magyar Péterrel való találkozástól - árulta el a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
A lyukba belehajtott egy személygépkocsi és tengelyig elmerült benne.
Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.
Az összes FB-helyet maguknak osztották le.
Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.
Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.
A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.
A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.