Védőtávolsággal és maszkban tárgyalt a testület (Fotó: Gergely Szilárd)
Soron kívüli közgyűlést tartott tegnap Nagykanizsa képviselő-testülte. Ezen 17 napirendi pontot tárgyaltak meg a tagok. Az ülésen a védőtávolságra és a maszkviselésre is ügyeltek, ez azonban nem gátolta meg a heves vitákat.
A polgármester az aktuális helyzet összefoglalójával indította a testületi ülést. Balogh László ebben kitért arra, hogy hétfőn Nagykanizsán 41 koronavírusost tartottak nyilván, ők enyhe tünetekkel rendelkeznek, hatósági karanténban pedig összesen 81 ember volt a hét első napján. Hozzátette, továbbra is járványügyi készültség áll fenn, mindenkinek ki kell lépnie a komfortzónából, ahogyan az első hullám idején, úgy most is csak együttes erővel lehet megküzdeni a járvánnyal. Mint mondta, változatlanul nagyon kell figyelni az alapvető higiénés rendszabályok betartására, és köszönet illeti a város lakosságát, amiért felismeri ennek jelentőségét. A polgármester az elmúlt hónap jó hírei között beszélt az 5 milliárd forintból megvalósuló kompetenciaközpontról, s reményét fejezte ki, hogy a Science Park is elkészülhet, ezáltal Kanizsa a körforgásos gazdaság mintavárosává válhat. Balogh László elmondta azt is, hogy miután az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zónához került Kanizsa, ő már találkozott a terület miniszteri biztosával. Kitért arra is, hogy a városban a 2019-ig előkészített projektek sokasága valósul meg a pandémia alatt is, majd hozzátette, az sem baj, ha az üléseken politikai küzdelem is van, csak a közélet ne sérüljön.
A döntésekről szólva elmondta, a közgyűlés szervezeti és működési szabályzatát módosítani kellett volna, mert az augusztusi ülésen hozott rendeletmódosítással szemben törvényességi felhívással élt a megyei kormányhivatal. Ebben a polgármesteri protokolláris jogkörökről van szó, az akkori módosítás szerint a különféle eseményeken a polgármester akadályoztatása esetén bizottsági elnök mond beszédet vagy nyilatkozik, és nem az alpolgármester vagy a polgármester által kijelölt személy. A közgyűlés a mostani módosítást nem támogatta, Balogh László szerint lesz még folytatása az ügynek.
A polgármester elmondta, a közgyűlés egyebek mellett helyre tette az autóbuszos közlekedés helyi menetrendjének apró problémáit és támogatta az állatmenhelyet működtető egyesület ivartalanítási akcióját is.
Kifejtette, a város rendelkezésére álló 40 ezer darab, mosható egészségügyi szájmaszk szétosztásáról is döntöttek a képviselők, a többség döntésének értelmében osztópontok lesznek.
Elmondta, a Deák téri felújítás során kimaradó kandelábercsere ügye egyelőre nem oldódott meg, a többség nem támogatta, hogy a jövő évi költségvetés terhére kicseréljék ezeket.
A testület döntött önálló költségvetési szervek létrehozásáról, ennek értelmében valószínűleg 2021. január elsejétől a közterület-felügyelet és a Tourinform Iroda önálló intézményként működik.
A polgármester azt mondta, sok szóváltást indukált a HACSuNK, melyről jó pár dokumentumot kért be a közgyűlés. Szerinte ez ismét egy politikai előterjesztés is volt, viszont ő mindig azt tekintette elsődlegesnek, hogy 400 millió forintos ajándékot kapott és kap a város, de ennek az elosztási szempontjai és a szervezet működtetése azonban sok vitát indukált és még indukál majd.
Már Zalában is elkezdték kipostázni a kérdőíveket.
Az összes FB-helyet maguknak osztották le.
Idén 15 százalékkal, jövőre újabb 10 százalékkal növekszik az építményadó.
Meghirdették az „Egy doboznyi szeretet” jótékonysági akciót.
A kanizsai Fidesz nem támogatja az építményadó emelését.
A nemzeti konzultációhoz kapcsolódó országjárás keretében látogatott Nagykanizsára dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
Az újbormustra minden évben kiemelkedő esemény a miklósfai gazdák számára.
A kormány eddig 32 milliárd forintot fordított a notebook-projektre.
Cseresnyés Péter a nemzeti konzultáció fontosságáról beszélt.
Tabudöntögetés a Polgári Est keretében.
A fiatalok szakmaválasztását segítette a rendezvény.
November 12-én, kedden 17 órakor az Egylet Pincében folytatódik a NagyON Kanizsa Egyesület programsorozata.
November a helyi tehetségtámogatás hónapja.
Új elnöke van a környező kistelepüléseket tömörítő szervezetnek.
Bedő György a nagykanizsai közgyűlés új tagja, aki Bata Hajnalka helyét veszi át a Fidesz-frakcióban.
Kanizsai képzőhelyek mutatkoznak be a Kanizsa Arénában.